Kopócsy Anna (szerk.): Alkotó vagy múzsa. Anna Margit, Modok Mária, Szántó Piroska, Vajda Júlia, Vaszkó Erzsébet. 2013. november 21 - 2014. január 12. MűvészetMalom - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 6. (Szentendre, 2013)

A másik közös pontot Szentendre jelenti. Modok Mária volt a legidősebb, tehát egy másik nemzedékhez kötődött, pályakezdése még a húszas évekre tehető. A harmincas évek első felében festett, dekoratív szentendrei utcaképei leginkább Vörös Géza hasonló tematikájú műveivel tartanak rokonságot. Majd ettől elfordulva monumentális szegényember-portréival keltett feLtűnést, amelyek Szentendrén belül Barcsay művészetéhez, továbbá a KÚT kiállításain szereplő festők, Derkovits Gyula, Dési Huber István szociális tematikájú festészetéhez állnak közel. Módokra felnéztek a fiatalok, mint egy olyan nőművészre, akinek markáns festészetét azonos szinten értékelték a férfi kollégák munkáivaL. Szántó Piroska rajongott érte különösen, hatása alatt foglalkozott ő is hasonló tematikával. 1939-ben festett Kofahajó című festményével, melyen az alvó kofák ábrázolása mindenfajta idealizálástól mentes volt, még politikai vihart kavart, a parlamentben interpelláltak miatta. Modok személye felértékelődött, mint közvetítőé a telepiek és a telepen kívüliek között.

Anna Margit Ámos Imre feLesége 1938-tól, szintén Szentendrén töltötte nyarait. Külön csoportot alkotott Vajda (eredetileg Richter) Júlia férje, Vajda Lajos mellett, Szántó Piroska, aki húga révén Kornisshoz kötődött. Ők a Haluska tanyán dolgoztak nagy szegénységben.

A tiszta, megalkuvásoktól mentes művészet jegyében fogant Korniss-Vajda-féle program kibontakozása erre az időszakra esik. Az absztrakció, a szürrealizmus és a konstruktivizmus nemzetközi áramlatait ismerték, bizonyos technikákat, szemléletmódokat, attitűdöket át is vettek, melyeket a hely és a környék kulturális adottságaiból merített motívumkinccsel ötvöztek.

Anna Margit és Vajda Júlia is elvesztette férjét a háború alatt. Hagyatékukat mind a ketten gondosan ápolták, ugyanakkor a két festőzseni özvegyének lenni, örökségüket méltóképpen továbbvinni közben saját arcukat is megtalálni, nem volt egyszerű feladat. Szentendrére a harmincas években kilátogató - hosszabb időt ott azonban csak a háború után eltöltő - Vaszkó Erzsébet tájképfestészetéhez nem Szentendre, hanem a máramarosi hegyek jelentették a kiindulást. Általa jelölődik ki az a tágabb kör, amelyhez többek között a Szentendrére szintén kijáró Bene Géza vagy Gadányi Jenő is kapcsolódik. A közös művészeti felfogás KáLlai Ernő újromantikus koncepciójában manifesztálódott.

A tanulmány is e két fő szempont - a női aspektus és a közös művészeteszmény - körüLi problémákat járja körül.

SZÁNTÓ PIROSKA Kofa, 1940 k.

Öt szentendrei nőművész