Mazányi Judit (szerk.): A felfedezett Duna-parti kisváros. A 20. századi magyar művészet Szentendréről nézve - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 3. (Szentendre, 2013)

Bodonyi Emőke: A felfedeztt Duna-parti kisváros. (A hagyományok vonzásában és útkeresés a szentendrei festészetben 1921-1935 között)

Boromisza Szentendrén készült képeinek ugyanúgy látomásos jellege van, mint nagybányai festményeinek. A képszerkesztés érdekében a korábban alkalmazott fénytörési megoldásokat használja.

A húszas évek eleji alkalmi látogatók közül kiemelkedik Kmetty János, Perlrott Csaba Vilmos és Gráber Margit, akik egy-egy művükben meg is örökítették a városban és környékén tett látogatásaikat, Szentendréhez való tartós kötődésük azonban csak a harmincas évekre tehető.

Vajda Lajos neve is felbukkan a húszas évek elején, Amikor azonban családja 1923-ban hazaköltözik és Szentendrén telepedik le, Vajda még csak 15 éves. A húszas években néhány városról készült rajzán és festményén a művésszé érlelődés állomásait lehet felfedeznünk.

1926-ban érkeznek Szentendrére a leendő művésztelep és a Szentendrei Festők Társaságának alapító tagjai. Az 1926-1928 közötti három év elsősorban az ő nevükhöz fűződik. 1929-ben kerül sor az első szabadiskola megszervezésére, és ettől kezdődően a növendékek mellett szép számmal találunk meghívott vendégművészeket is. A tárgyalt periódus akár szimbolikus értékű záró eseményének tekinthető 1935 pünkösdjén a Réti-növendékek találkozója, amelyen Réti István is részt vett. Szimbolikus értelmű, hiszen amellett, hogy az alapító tagok valamennyien az ő tanítványaiként végeztek a Képzőművészeti Főiskolán, a többi Szentendrén megforduló művész körében is igen erős volt a nagybányai tájékozódás.

Visszatérve az alapításra, nyolc Réti-növendék, Bánáti Sverák József, Bánovszky Miklós, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla, Paizs Goebel Jenő, Pándy Lajos és Rozgonyi László, - akik közül többen korábban is szorosabb kapcsolatban álltak egymással - egy művésztelep megvalósítását tűzte maga elé célként. Elképzelésük nyilvánvalóan összefüggött nehéz anyagi és egzisztenciális helyzetükkel: nem volt műtermük és munkalehetőségük. Azt, hogy Szentendrére jöttek, személyes kapcsolattal magyarázták.29 Paizs Goebel Jenő testvére, Paizs Ödön, újságíró ajánlotta a fiatal művészek figyelmébe Szentendrét. Az újságíró ismerte a helyi polgármestert, Dr. Starzsinszky Lászlót, aki az idegenforgalom fellendítése céljából szándékozott itt művésztelepet létrehozni.30 Ez egybevágott a fiatal művészek elképzelésével.

Az ebben az időszakban megszaporodó főiskolai művésztelepek a nagybányai művésztelep mintájára a nyári plán air festés gyakorlatát segítették elő a fiatal festőművészek számára. A Szentendrei Művésztelep alapító tagjai is megkeresték a nagytekintélyű festőművészt, a nagybányai művésztelep egyik vezető mesterét, Réti Istvánt, hogy pártfogolja elképzelésüket. Réti, aki akkor már a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, a visszaemlékezések szerint elutasította megkeresésüket, és ezért fordultak a szintén nagybányai művésztelep másik mesteréhez, Glatz Oszkárhoz, a Képzőművészeti Főiskola rektorához, aki támogatásáról biztosította a fiatal művészeket.31 A művésztelep nem tartozott a Képzőművészeti Főiskola hivatalos telepei közé. Ezt igazolja a Magyar Művészet tájékoztatója a nyári művésztelepekről: „[...] A Főiskola szervezetébe nem tartozik, de főiskolai tanárok vezetése alatt áll (többek között a váci, makói és a szegedi), és szervezés alatt áll a szentendrei [is] (Glatz Oszkár úr vezetésével).32

1926- ban a nyolc festő a Pannónia-telepen rendelkezésükre bocsátott épületben dolgozott. Érdemes megemlíteni, hogy többen közülük részt vettek ebben az évben meghirdetett Assisi Szent Ferenc tiszteletére meghirdetett egyházművészeti kiállításon.33 Onódi Béla visszaemlékezéséből tudjuk, hogy egymásnak álltak modellt.34 A fődíjat az akkor még ismeretlen Heintz Henrik nyerte meg.

1927- ben nincs adat szentendrei munkálkodásukról. 1928. január 28-án alapítják meg a Szentendrei Festők Társaságát, és fogalmazzák meg annak Alapító Okiratát. A Társaság elnökéül Iványi Grünwald Bélát kérik fel,

29 Az alapítók közül ketten is megírták visszaemlékezéseiket a Szentendrei Művésztelep megalapításáról. Nem minden adat egyezik, hiszen ezek az írások évtizedekkel később születtek, ezért forrásként csak kritikával használhatjuk fel őket. Onódiné, Deisinger Margit, szerk.: Eletutam. Onódi Béla festőművész visszaemlékezése. Szentendre, 1984, 46; Harm Ferenc, szerk.: Egy festő naplója. Bánovszky Miklós visszaemlékezése a szentendrei festészet kezdeteiről, 1926-1947. Budapest, 1996,17.

30 A képviselőtestületi jegyzőkönyv (1926. május 6.) szerint a város Szentendre határában, a szőlőtelepen lévő épületekben művésztelepet létesített. Indoklás: „[...] a város fejlődése érdekében történik, annál is inkább, mert erre a főváros közelségénél és természeti fekvésénél fogva kiválóan alkalmas. A város fejlődésére, amely az idegenforgalmat csak fokozni fogja, előnyt jelent azon szempontból is, mert az itt festett tájképek útján a város széles e világon ismertté fog lenni, a város állandó kiállítási hely lesz és végül az itteni szép és régi tárgyakról festett képek is elősegíteni fogják egy leendő városi múzeumnak és levéltárnak a mielőbbi felállítását." Sin E., szerk.: Egy évszázad krónikája, i.m. (2. jegyzet), 81-82.

31 Hann F., szerk.: Egy festő naplója, i.m. (29. jegyzet), 17.

32 Magyar Művészet, 1926/6. sz., 363.

33 Országos Egyházművészeti Kiállítás. Nemzeti Szalon, Budapest, 1926. A szentendreiek közül a kiállításon részt vett: Bánovszky Miklós, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Pándy Lajos, Rozgonyi László.

34 Onódiné, szerk: Eletutam, i.m. (29. jegyzet), 56-57.

22