Bodonyi Emőke (szerk.): Alapító Nyolcak. A Szentendrei Művésztelep születése - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 2. (Szentendre, 2013)
A Szentendrei Művésztelep születése
A SZENTENDREI MŰVÉSZTELEP SZÜLETÉSE A Szentendrei Festők Társasága megalapításának 55. évfordulója alkalmából a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtárban bemutatott tárlattal már 1983-ban megemlékeztek a Szentendrei Művésztelep nyolc alapítótagjáról, ám művészetük elemzésével tudományos igénnyel a Szentendrei művészet 1926-1935 címmel, 1994-ben megrendezett kiállítás, illetve a három évvel később megjelenő tanulmánykötet foglalkozott először.1 Ennek következtében egyre nagyobb figyelem kezdte övezni a csak néhány gyűjtő, vagy lokálpatrióta által jegyzett alapítók művészetét. 2000-ben, a szentendrei MűvészetMalomban, majd 2002-ben a Czóbel Múzeum szárnyépületében rendezett kiállításokon a ma már Alapító Nyolcakként emlegetett művészek munkásságának önálló bemutatására került sor. Az elsősorban tájképeket és mellette az egyéb tájékozódási irányokat, stílustörekvéseket reprezentáló mostani válogatás szintén a Szentendrei Művésztelep egykori alapítótagjaira, a szentendrei képzőművészet első évtizedére fókuszál. A kiállítás felidézi a letelepedés éveinek hangulatát, a művésztelep megalapításának körülményeit és az alapítók szentendrei kötődésű festészetét. A Budapesttől húsz kilométerre fekvő soktornyú, festői hatású Szentendre különleges adottságai révén vált fontos művészeti központtá a huszadik század első felében. Természeti és építészeti öröksége, napsütötte, mediterrán hangulata, a folyópart és a környező dombos táj együttes jelenléte, az egykori gazdag szerb kereskedőváros megmaradt emlékei, amelyeket a filoxéravész során elszegényedett település megőrzött, a legkülönfélébb művészeti felfogásoknak nyújtott és nyújt mind a mai napig forrást. A törökök elől idemenekülő délszláv telepesek - görögök, makedónok, szerbek, dalmátok - építészeti szokásaikat magukkal hozva, a - középkori városmag köré - sűrűn egymásra épített házaikkal és templomaikkal alakították ki Szentendre ma is meghatározó arculatát. 1926-ban alapította meg a Szentendrei Művésztelepet nyolc fiatal festőművész: Bánáti Sverák József, Bánovszky Miklós, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla, Paizs Goebel Jenő, Pándy Lajos és Rozgonyi László. A 19. század utolsó évtizedének szülötteiként valamennyien ahhoz a generációhoz tartoztak, amelynek nemcsak pályakezdését késleltette, hanem főiskolai tanulmányait is kettészakította az I. világháború. A határmódosítások következtében néhányuk szülőföldje az elcsatolt területeken maradt. Bár több irányból érkeztek a főiskolára, és tanulmányaikat is különböző években kezdték el, végül valamennyien a nagybányai mester, Réti István osztályába kerültek, és útkeresésüket is egymáshoz hasonló vonások jellemezték.2 A világháború utáni pályakezdő ifjúság mély szkepsziséből fakadóan az alapítók művészi útkeresését alapvetően a múltba forduló klasszikus értékek iránti vonzalom jellemezte, melynek nyomán a hagyományok vállalásában és az avantgárd szélsőséges irányzataitól való távolságtartásban találták meg a művészi kibontakozás lehetőségét. A húszas évek eleji, Szónyi István nevével fémjelzett, érintetlen Arkádia-világot megidéző neoklasszicizmus az ő művészetüket is megérintette. A nagybányai művészek első generációjához hasonlóan a modernek közül a szentendrei telepalapítók is többnyire Manet, legfeljebb Cézanne festészetének a megértéséig jutottak, és külföldi tanul-1 Szentendrei művészet 1926-1935, Szentendrei Képtár, 1994. Szentendrei művészet 1926-1935 között. (Szerk. Kiss Joakím Margit.) Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre: Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1997. 2 Bodonyi Emőke: Réti-növendékek Szentendrén, in: Kopócsy Anna, szerk.: Reformok évtizede. Képzőművészeti Főiskola 1920-1932. Kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetem alapításának 140. évfordulójára. 2011. november 22.-2012. január 21. Budapest: Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2013, 123-149. 7
