Mazányi Judit (szerk.): Egy aranykor modern mesterei. A Ferenczy család művészete - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 1. (Szentendre, 2013)
V. terem: Egyéni hang a monumentalitás jegyében. Ferenczy Béni és Noémi művészete az 1920-as és az 0930-as években
V. TEREM ROOM 5 EGYÉNI HANG A MONUMENTALITÁS JEGYÉBEN Ferenczy Béni és Noémi művészete az 1920-as és 1930-as években Az ikrek életét - bár egymástól távol éltek - baloldali elkötelezettségük befolyásolta. Ferenczy Béni, Bécsbe érkezve, felújította kapcsolatait a Vasárnapi Kör emigránsaival. A művész több mint tíz évet töltött el az osztrák fővárosban, egy 1922-1923-es berlini tartózkodást leszámítva. Ekkor családjával együtt rövid időre a német fővárosba költözött, ahol a híres Der Sturm folyóirat galériájában Bernáth Auréllal közösen rendezett kiállításra is küldött alkotásokat. Később, 1932-ben megbízások reményében a szovjet művészeti tanács meghívására Moszkvába ment. Ott művészettörténetet tanított, illusztrációi jelentek meg, de jelentősebb szobrászati megbízatása alig akadt. Első felesége halála után Moszkvában kötött házasságot egy elvált, Nagybányáról elszármazott asszonnyal, aki megértő társa, egyben múzsája is lett. Béni 1935-ben, míg felesége egy évvel később tért vissza Bécsbe. 1938-ban pedig végleg Budapesten telepedtek le. Ferenczy Noémit baloldali elkötelezettségű tevékenysége miatt többször letartóztatták. Kezdetben az illegális román, majd 1929-től a német kommunista párt tagja lett. Erdélyben töltött éveit rövidebb-hosszabb külföldi, köztük bécsi és berlini utazások szakították meg. 1932-ben felszámolva a nagybányai otthont végleg Budapestre költözött. Fontos esemény volt számára Tolnay Károly róla írott könyvének megjelenése 1934-ben, az 1937-es párizsi világkiállítás nagydíja, valamint élete legnagyobb méretű, Szent István udvarát ábrázoló kárpitjának az elkészítése a nyíregyházi városháza számára. A magyar művészek közül kevesen mondhatnak ennyire viharos életet magukénak, mint a Ferenczy ikrek. Azonban a művészetükben mindez csak közvetetten tükröződik. Az 1910-es évek végének, az 1920-as évek elejének lázas változásai Béni szobrászatéban nem a témaválasztásában jelentek meg, hanem az avantgárd stiláris vonások: a kubizmus és mindenekelőtt az expresszionizmus formajegyeinek hangsúlyos alkalmazásában. Ezeket a primitív népek szobrászatét idéző műveit - a német expresszionistákhoz hasonlóan - Béni fából faragta. A szobrász durcás kisfia ihlette, eltúlzott arányokkal ábrázolt Gyermek Herkulest (Kubista kisfiú, 1922 körül /Kát. sz. 47/) csak később öntötték ki bronzból. Az 1920-as évek első felében Ferenczy Noémi az előző évtizedben általa kifejlesztett, az ember és a természet harmonikus kapcsolatának ábrázolására épülő kompozícióinak stiláris sajátosságait fejlesztette tovább. Az ornamentális háttér virágait szokatlanul óriásivá növelve az ember parányi alkotó részévé válik a mindent elborító vegetációnak. Hasonló felfogásban készült a Nővérek című (1921 /Kát. sz. 55/) nagyméretű műve, melynek megszőtt gobelinje jelenleg a londoni Victoria and Albert Museum tulajdonában van. Egyfajta megkésett szecessziós felfogás jegyében teljesen behálózzák a felületet a dús, vörös leveleket hajtó, kanyargó szürke faágak, melyeken szinte szelíd madarakként bújnak meg a kecses, éterien karcsú, kék köpenyt viselő nőalakok. A szimbolikus mű éppen úgy szól az ember és a természet elválaszthatatlan kapcsolatáról, mint a közös eszmék mentén születő testvéri összetartozásról. Az 1920-as évek közepe táján az ikrek művészetében fokozatosan, érzékelhető változások jelentkeztek. Ennek jegyében az évtized elejének avantgárd kísérleteit követően Ferenczy Béni már nem fordított figyelmet a szobrászatban jelentkező újabb térplasztikai vagy nonfiguratív törekvésekre, inkább azok humanista hagyományait értékelte át új nézőpontból. A kubizmusnak és expresszionizmusnak szélsőséges vonásaitól megfosztott tanulságait beépítve születtek a zárt körvonalú, nagy bontatlan formákból építkező, monumentális hatású művei, köztük az Anya gyermekével (1926 /Kát. sz. 48/) című szobra, vagy Egon Schiele bécsi síremlékének (1928 /Kát. sz. 128/) fiatal párt ábrázoló domborműve. A leányáról, Rosiról eredetileg szintén fából faragott Fiatal leányaktján (1927 /Kát. sz. 49/) a fázósan összehúzódó gyermek egyetlen tömbből formált, álló figurájának arányai már csak mértéktartóan túlhangsúlyozottak. 33
