Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)

I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Cs. Sebestyén Kálmán - Tűzoltók Salgótarjánban

téses tűzoltókról. Az egyesület parancsnokságá­nak többször is kérvényezni kellett, hogy része­sítsék fizetésemelésbe őket, illetve terjesszék ki rájuk a drágasági pótlékot. Végül 1910-ben mond­ta ki hivatalosan a képviselő-testület, hogy a tűz­oltókat a községi szolgákkal egyenlő elbánásban kell részesíteni. De majdnem súlyos ára is lett en­nek: 1912-ben az elöljáróság azt a feladatot kapta, hogy tegyen javaslatot, mert „a két fizetéses tűzol­tó munkássága nincsen kihasználva, kívánatos volna, hogy a tűzoltói állás a rendőrségi állások­kal hozatnék kapcsolatba, ami két községi alkal­mazott fizetésének megtakarítását jelentené". Vagy a képviselők látták be, hogy ez nem szeren­csés, vagy az elöljáróság húzta-halasztotta a dol­got, de nincs nyoma, hogy a kialakult helyzetben változás történt volna. Sőt 1914-ben Rácz István fizetéses tűzoltó hadba vonulása nyomán rótta meg a képviselő-testület az egyesület parancs­nokságát. Ugyanis az egyesület továbbra is folyó­sította családjának a tűzoltói fizetést, bár a tör­vény szerint csak a csekélyebb összegű hadise­gélyre lett volna jogosult. 1918 decemberében pe­dig a két fizetéses tűzoltónak háborús segélyt ál­lapítottak meg, „mert a tűzoltók azon kikötéssel vannak alkalmazva, hogy mindenkor ugyan­olyan javadalmazásban részesülnek, mint a köz­ségi rendőrök". Az 1890-es évek közepétől szaporodott meg a tűzesetek száma, legalábbis ezekről tudunk, mi­vel a képviselő-testület az egyesület parancsnok­ságának jelentése alapján az első három fogattal megjelent személyt jutalmazta. A tüzek gyakori­ságának egyik oka a lakosság számának erőteljes növekedése. „A kereskedők aránylag hamarabb ismerték fel a helyzetet - írta a szemtanú - sa ren­delkezésre álló - legtöbbször a főuccai régi házak előtt lévő - üres területet megszerezvén, azokra építkeztek." így például, amikor 1899-ben a Rosenfeld Polacsek Regina tulajdonában lévő Pannónia szállodában ütött ki tűz, meg is állapí­tották, hogy ez „az egész községre végzetessé vál­hatott nagyobb mérvű tűzvész" volt. A Salgótarjá­

Next

/
Thumbnails
Contents