Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)

I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Cs. Sebestyén Kálmán - Tűzoltók Salgótarjánban

Az 1853-ban Breznóbányán született Weisenbacher korának tipikus alakja. Volt földbirtoka, majd ke­reskedő lett Salgótarjánban és ugyanitt konyak­gyárat hozott létre. Elkötelezett híve volt a tűz el­leni védekezés ügyének, ami összefüggött azzal is, hogy vagyona tűzveszélyes üzembe „feküdt" a szeszpárlás korabeli technikája miatt. „Agilis, nagy szervezőtehetség, aki úgyszólván a semmi­ből teremti meg és hívja életre a tűzoltó testületet, melyet rövid öt év alatt teljesen felszerel, olyannyi­ra, hogy országos viszonylatban is az elsők között emlegetik felszerelés tekintetében a salgótarjáni önkéntes tűzoltó testületet" - írta róla mintegy 50 évvel később egyik parancsnok-utóda. Ugyan van ebben a megállapításban egy kis túlzás, mint majd a későbbiekben kiderül, azonban vitathatat­lan, hogy Weisenbacher János az első időben a szervezés dandárját elvégezte. 1900-ban, 15 év tűzoltó parancsnoki múlttal távozik Salgótarján­ból. Azért is korának tipikus alakja, mert korai halálához hozzájárult anyagi összeomlása. Sógo­ráért, aki az Országház építésében is részt vett, kezességet vállalt, melyre teljes vagyona ráment. 1905-ben Gyöngyösön halt meg. De még 1885-ben tartunk, mikorra a kiküldött bizottság is elkészült az egyesületi alapszabály tervezetével, melyhez Makó rendezett tanácsú város szabályrendeletét vették alapul. 1886. má­jus 10-én hagyta jóvá a Belügyminisztérium a sal­gótarjáni alapszabályt. A közel 60 fő, aki „Tűz­károk meggátlása s ezáltal vagyon és élet bizton­ság előmozdítása" érdekében hozta létre a Salgó­tarjáni Önkéntes Tűzoltó Egyesületet, elnöknek Szilárdy Ödön földbirtokost, főparancsnoknak pedig Weisenbacher Jánost választotta. Mivel a tagoknak önzetlen lelkesedésük, a községnek vi­szont felszerelése volt, a kettőt egyesítendő, a képviselő-testület úgy döntött, hogy „a községnek eddig már beszerzett s még beszerzendő tűzoltó szerei - leltár mellett - használat és kezelés végett" az egyesületnek átadja. Sőt, megtoldották azzal, hogy „az egylet magasztos hivatásának csak azon esetben felelhet meg, ha teljesen felszerelve van s

Next

/
Thumbnails
Contents