Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)
I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Cs. Sebestyén Kálmán - Tűzoltók Salgótarjánban
Herber Ágoston, Pfaff Gusztáv, a vasúttól Janik Béla, Hikisch Ernő, Krenedits József és a község részéről Szilárdy Ödön, Rubint Károly, Gerczer Ferenc és Pap János főjegyző. Míg a bizottság nem készült el a rendelet szövegével, addig szabályozták a tűzrendőrség működését. Elsőként minden lótulajdonos kötelességévé tették, hogy felszólításra előfogatot adjon a vízi puskához és a lajtkocsihoz, illetve saját eszközzel szállítsa a vizet. Ösztönzőleg, riasztás esetén az elsőként fogattal megjelenőnek 5 forint jutalmat írtak elő, a vonakodóknak pedig ugyanannyi bírságot, akár végrehajtás terhe mellett is. Ez a község belterületén kiütött tűz esetére vonatkozott, „ide nem értve a bánya és a vasgyár telepeket". Előírták azt is, hogy „köteles minden háztulajdonos saját házánál, illetőleg házainál egy vashorgot, egy az épület magasságának megfelelő lajtorját és egy hordóba vizet tartani, - hogy a víz bűzhödésnek át ne menjen, vasgálicz szórandó bele". Ha egy házban nem a tulajdonos lakik, akkor a lakó a tulajdonos terhére köteles mindezt beszerezni. Itt is kilátásba helyezték a büntetést nem teljesítés esetére. Az elöljáróságnak is meghatározták a feladatát a tűz kitörése után, de hangsúlyosabban a megelőzésben. 1881-ben kiegészítik ezt azzal, hogy a bírót teszik felelőssé két fogat állandó készenlétének biztosításáért, illetve a Tarján patakon vízfogó helyet jelölnek ki a hordók töltésére. Szükségesnek tartotta a képviselő-testület a tűzoltó szerek körének bővítését is egy hordozható kézi fecskendővel, még egy vízhordó kocsival, csövekkel és vedrekkel. Természetesen ami nem követelő szükség és kiadással jár, az nehezen születik meg. így volt ez a tűzoltó szerek elhatározott szaporításával is. 1885-ben került ismét elő, mikor az előző évi pénztári számadásban közel 400 forint maradvány volt a tűzoltási eszközök tételén. Ekkor döntöttek úgy a képviselők, hogy a „mutatkozó összeg külön tartassék nyilván", azaz a házipénztártól elkülönített alapot hoznak létre és megveszik a lajtkocsit. Ezt a községi bíróra és Weisenbacher Jánosra bízták.