Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)
I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Csongrády Béla: „Rejtett" kincsek ház(ak)on belül
Csongrády Béla „REJTETT" KINCSEK HÁZ(AK)ON BELÜL A vita lényegében azóta tart, amióta újjáépült Salgótarján központja: milyen város is Nógrád megye székhelye? Sokaknak nem tetszenek az úgymond „kockaházak", mások a beton szürkeségét sokallják, megint mások - vagy éppen ugyanazok - a parkokat, a zöld területeket hiányolják. Mindegyik felvetésnek van persze ellenpárja is: a legátfogóbb és legnyomósabb érvet a városkép értékei mellett a Hild János-emlékérem jelenti, amellyel a magyar települések között elsőként - nem akárkik, az urbanisztikai társaság szakemberei - tüntették ki Salgótarjánt 1968-ban. A gyönyörű természeü adottságokkal nem érdemes példálózni, mert azt azok is elismerik, akik az épített környezet láttán gyakorta fanyalognak. Nem így áll azonban a helyzet mondjuk a köztéri szobrokkal, mert azok meglétét, ittlétét igenis tudatosítani kell, annál is inkább, mert a magyar szobrászat elmúlt évtizedeinek színe-java - mások mellett Borsos Miklós, Kalló Viktor, Kiss István, Melocco Miklós, Somogyi József, Tar István, Varga Imre, Vígh Tamás és a megyeiek illetve elszármazottak közül Bobály Attila, Czinke Ferenc, Molnár Péter, id. Szabó István, if]. Szabó István, Szabó Tamás, Vasas Károly - tette le, hagyta itt kézjegyét. Jó néhány nívós alkotás található nemcsak a centrumban, hanem szerte a város terein, parkjaiban. Ezúttal azonban nem a szobrokról, nem a jól látható emlékművekről lesz szó, hanem a murális alkotásokról, azaz az épületek belső falain elhelyezett művekről, amelyek még kevésbé ismertek és elismertek. Már pedig ha a közvélemény szinte tudomást sem vesz létükről, miként lehetne elvárni, hogy az emberek tudják az alkotók nevét, méltányolják teljesítményüket. Az alábbiakban nem leltárt igyekszünk készíteni, nem felsoroljuk az intézményeken belüli faliképeket, díszítményeket (meg-