Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)

I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Csongrády Béla: „Rejtett" kincsek ház(ak)on belül

Csongrády Béla „REJTETT" KINCSEK HÁZ(AK)ON BELÜL A vita lényegében azóta tart, amióta újjáépült Salgótarján központja: milyen város is Nógrád me­gye székhelye? Sokaknak nem tetszenek az úgy­mond „kockaházak", mások a beton szürkeségét sokallják, megint mások - vagy éppen ugyanazok - a parkokat, a zöld területeket hiányolják. Mind­egyik felvetésnek van persze ellenpárja is: a legát­fogóbb és legnyomósabb érvet a városkép értékei mellett a Hild János-emlékérem jelenti, amellyel a magyar települések között elsőként - nem akárkik, az urbanisztikai társaság szakemberei - tüntették ki Salgótarjánt 1968-ban. A gyönyörű természeü adottságokkal nem érde­mes példálózni, mert azt azok is elismerik, akik az épített környezet láttán gyakorta fanyalognak. Nem így áll azonban a helyzet mondjuk a köztéri szobrokkal, mert azok meglétét, ittlétét igenis tu­datosítani kell, annál is inkább, mert a magyar szobrászat elmúlt évtizedeinek színe-java - mások mellett Borsos Miklós, Kalló Viktor, Kiss István, Melocco Miklós, Somogyi József, Tar István, Varga Imre, Vígh Tamás és a megyeiek illetve elszárma­zottak közül Bobály Attila, Czinke Ferenc, Molnár Péter, id. Szabó István, if]. Szabó István, Szabó Ta­más, Vasas Károly - tette le, hagyta itt kézjegyét. Jó néhány nívós alkotás található nemcsak a cent­rumban, hanem szerte a város terein, parkjaiban. Ezúttal azonban nem a szobrokról, nem a jól lát­ható emlékművekről lesz szó, hanem a murális al­kotásokról, azaz az épületek belső falain elhelyezett művekről, amelyek még kevésbé ismertek és elis­mertek. Már pedig ha a közvélemény szinte tudo­mást sem vesz létükről, miként lehetne elvárni, hogy az emberek tudják az alkotók nevét, méltá­nyolják teljesítményüket. Az alábbiakban nem lel­tárt igyekszünk készíteni, nem felsoroljuk az intéz­ményeken belüli faliképeket, díszítményeket (meg-

Next

/
Thumbnails
Contents