Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)

I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Csongrády Béla: „Rejtett" kincsek ház(ak)on belül

lepően sok lenne belőlük, különösen az iskolákban), hanem kiemelünk néhányat közülük, azzal a céllal, hogy a jövőben a művészi rangjukat megillető figyelemben, megbecsülésben legyen részük. (A sorrend nem értékrendi megkülönböztetés, csupán prakükus, úgymond „sétaszempontokat" tükröz.) A városközpont egyik jellegzetes épülete - amelyet az ott megszálló vendégek, de a városlakók is tekinthetnek kiindulópontnak - a Karancs Szálló. Jánossy György alkotása külső megjelenését tekintve nem sokat változott ugyan négy évtized során, belülről azonban többször is átalakították, különböző célokhoz formálták. Az átépítések során több murális alkotás „eltűnt" vagy funkciójában megváltozott. Napjainkban tulajdonképpen két hangsúlyos mű említhető: a kilencvenes évtizedben került az úgynevezett Belvárosi étterembe a salgótarjáni Erdei Sándor szobrász- illetve iparművész ólomüveg kompozíciója, amely öblösüveggyártás különböző fázisait - kiemelt hangsúllyal az üvegfúvást - mutatja be a színek jó hatású kombinációjával. Makrisz Zizi festőművész jellegzetes, huszonegy négyzetméteres muránói mozaikja amely névadója is a hotel félemeletén lévő eredetileg művészklubnak, de már jó régen bankett-teremnek - nem sokkal a szálloda átadása után, 1965-ben készült. Manapság már tényleg „csak" mintegy emléke az iparvárosi múltnak, a kohók és az építkezések együttesének. E viszonylag kis tér-