Balogh Zoltán - Fodor Miklós (szerk.): A nógrádi szénbányászat története 1848-1992 (Salgótarján, 2018)

4. terem

Bányászkobak, 20. század közepe

Az ablakok előtti két molinó egyikén, egy 1926-os fotón egy Szorospatakon alkalmazott Fauck-féle fúrótorony látható. A másik molinón egy 1970-es évekbeli fényképen egy gépesített frontfejtésen dolgozó bányász jelenik meg.

A kiállítóterem másik nagy egységében az 1946 utáni technikai fejlődés követhető nyomon, az 1970-es évekre komplexen gépesített frontfejtési technológia általánossá válásáig. A fényképek betekintést engednek a gépesített jövesztési technikák, a földalatti és felszíni szállítás korszakbeli jellegzetességeibe. A fényképeken megjelenített technológiák egy része a földalatti kiállítótérben és a felszíni gépparkban élőben is megtekinthető, a gépek egy részének imitált működése is megszemlélhető.

A kiállítótér északi falrésze mentén egy eredeti, 1970 körüli bányaüzemi telefonközpont állítottunk ki. Atelefonközpont az üzem hírközlésének centruma volt.

A Nógrádi szénbányászat 1946-1965 között

Az 1946. október 1-jével államosított nógrádi szénbányákban a Magyar Állami Szénbányák Részvénytársaság II. Nógrád-Heves Bányakerületi Igazgatóságának égisze alatt folytatták a termelést. Az egyes bányaüzemek 1947-től nemzeti vállalatként üzemeltek tovább. 1951-52-ben három nógrádi vállalat alakult: a Zagyvái-, a Kisterenyei- és a Nagybátonyi Szénbányák Nemzeti Vállalat. Összevonásukra 1952-ben került sor, amikor létrejött a Nógrádi Szénbányászati Tröszt.

Az 1946 utáni években a szénbányászat fő feladata a bányaüzemek helyreállítása, újjáépítése, a széntermelés növelése, a termelési kampánynak szánt „széncsata" megnyerése, az első hároméves terv sikeres befejezése, valamint az első ötéves terv megalapozása volt.

Az 1947-1949 közötti hároméves terv során sorra nyitották meg az új szénbányákat, s mivel a gépesítés hiányából adódóan kellett a termeléshez nélkülözhetetlen munkáskéz, zömmel a mezőgazdaságbóltoboroztak mun15