Shah Gabriella - Balogh Zoltán (szerk.): Üvegváros (Salgótarján, 2016)

A salgótarjáni öblösüveggyártás története

5 Az építkezés 1893 áprilisában kezdődött. Őszre fel­épült a hutacsarnok és egy 62 négyzetméter ol- vasztófelületü, Siemens-rendszerű, gáztüzelésű regeneratív kádkemence a hozzá kapcsolódó be­rendezésekkel együtt. December 10-én a döntést hozó miniszter jelenlétében megtörtént a nevét vi­selő Lukács Béla Huta üzembe helyezése. A kamarai jelentés szerint kezdetben 162 férfi és női munkást foglalkoztattak. A mesterek többsége német, cseh- morva, illetve felvidéki szlovák területekről érkezett. Fontos megemlíteni, hogy 1894-ben a szomszé­dos Zagyvapálfalván megkezdte termelését egy táblaüvegek (síküveg) gyártására szakosodott vál­lalkozás. A feltételek már akkor megteremtődtek a Nógrádi Iparmedencében létrejövő, 20. századi üvegipari koncentráció kialakulására. Az első években üzemelési, minőségi gondok akadályozták a kapacitás hasznosítását. Le kellett állítani a kezdésként megépült nagykemencét, új hutacsarnokot és kisebb olvasztófelületű kádke­mencéket telepítettek. 1898-ban Schefczik Oszkár műszaki igazgató irányításával sikerült stabilizálni a gyártást. 1899-ben érték el a minisztérium által meghatározott mennyiség előállítását. Év közben a színespalack-igény kielégítése érdekében 12 faze­kas kemencét építettek. Bár széles körű exportte­vékenységet csak az 1920-as évek végétől valósított meg a társaság, de a 19. század végén az EMÜ Rt. már eljuttatott gyári palackokat a balkáni államokba. A Lukács Béla Huta számára - kedvező elhelyez­kedése és adottságai, kialakult szervezettsége és termék-előállítása alapján - megteremtődött a lehetőség az iparágon belül érvényesíthető vezető szerepre. Felvette az ár- és minőségi versenyt az osztrák gyártókkal szemben.

Next

/
Thumbnails
Contents