Balogh Zoltán: „Köszönöm a Jóistennek, hogy ide születhettem" - Zenthe Ferenc és Salgótarján (Salgótarján, 2014)

Zenthe Ferenc és Salgótarján

tudja, hogy az adott szituációban melyiket kell éppen felragyogtatni. Nem volt sztár a manapság világszerte használatos értelemben, de szívesen látott vendég volt minden magyar lakásban. Szerénységére mi sem jellemzőbb, hogy alig akarta tudomásul venni népszerűségét, amit éppoly méltósággal, mondhatni alázattal viselt, ahogyan az élete alkonyán igencsak megszaporodott kitüntetéseket is. Nem irigyelt, nem bántott senkit, nem haragudott embertársaira, ritkán tapasztalt nyugalmat, derűt, harmóniát sugárzott egész lénye, személyisége. Felesége karjában mosollyal az arcán távozott az elíziumi mezőkre is. Soha nem feledte, hogy honnan vétetett, végtelenül szerette földijeit: a salgóbányaiakat, a tarjániakat. Remekül tudott palócozni, amikor így beszélt újra haza, gyermekkorába röpítette magát. Az őszinte szavú, nyíltszívű bányászok - akiktől, mint mondta, szorgalmat, hitet, becsületet tanult - üzenetként fogta fel és boldogan fogadta a Nógrád megye és Salgótarján díszpolgára címeket. Felejthetetlen, szívszorító pillanat volt, amikor a „Turini nyár" végén mélyen meghatottan állt a rivaldafényben, a tapsviharban, s kezében a virágcsokorral csak annyit akart, csak annyit tudott mondani: "Köszönöm a jó Istennek, hogy ide születhettem..." Mi pedig azt köszönjük, azért vagyunk hálásak a sorsnak, hogy a miénk, nógrádiaké is volt hosszú boldog élete folytán.

Zenthe Ferencet 2006, augusztus 25-én, pénteken 14 órától búcsúztatják, és kísérik utolsó útjára Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Nyugodjék olyan békében, ahogyan élnie adatott. (CS.B.)

Zenthe Ferenc az előadás végén

Dornyay Béla Múzeum I 55