K. Peak Ildikó et al.: Salgótarjánról diákoknak (Salgótarján, 2014)
Egy formálódó várostól a kulturális központig
éveiket követő, 1950 és 1989 közötti évtizedek nemcsak városunk kulturális életének, de a kor hazai kultúrtörténetének is egy különös, mai szemmel talán már felfoghatatlan, rendkívül sajátos szakasza volt. A rendszerváltásig terjedő időszakban, különösen az ötvenes, hatvanas években települések kulturális koncepcióját, képzőművészeti rendezvények profilját, egyes alkotók művészi pályafutását az állami, tulajdonképpen a pártszervek határozták meg. Elsősorban ezen időszak elején, ebben az abszolút „felülről jövő" kulturális irányító-szervező tevékenységben országszerte kiemelt szerepet kapott a képzőművészet - megfelelőnek ítélt - eredményeinek propagálása, illetve támogatása. A képzőművészet kultúrán belüli hangsúlyos szerepe, erőteljes fejlesztése egyrészt jelentős, vitathatatlan eredményeket hozott létre (gondoljunk csak a művészeti élet szervezetté válására, az alkotó munka körülményeinek javulására, a műalkotások egy bizonyos ízlés nevelő szerepére). Másrészt, az erősen központosított mecenatúra a nyolcvanas évekig érzékelhető károkat okozott, hiszen az ötvenes években a formalizmus bélyegével zárta ki a művészeti életből a szocialista realizmustól eltérő kísérleteket, a következő évtizedekben pedig az Aczél György nevével fémjelzett „három T" (tiltott, tűrt, támogatott) egységén belül pedig a tiltott kategóriába sorolt alkotók - nemcsak képzőművészek - munkásságát tette szinte lehetetlenné a müvészetirányítás. Az általános jellemzők vázolása után áttekintésünk ezen részében arra keressük a választ, hogy ez az ellentmondásos időszak milyen nyomot hagyott városunk művészeti életében. Elsődlegesen az 1960-as évekkel foglalkozunk itt, hiszen ebben az időszakban alakultak ki a város kulturális-művészeti életének az időszakra jellemző vonásai. Érdemes figyelemmel kísérni, hogy Salgótarjánban hogyan ötvöződtek az országos tendenciák a helyi jellegzetességekkel. Salgótarján kulturális fejlődése ugyanis nem hozható szoros kapcsolatba sem az e téren már több évtizedes, vagy akár több évszázados múltra visszatekintő nagyvárosokéival, sem az ebben az időszakban szinte egyik pillanatról a másikra kiépülő ún. szocialista városokéival sem. A művészeti élet történéseiben az 1950-es évet azért tekintjük mérföldkőnek, mert ekkor vált városunk megyeszékhellyé, mely maga után vonta az igazgatási és kulturális szféra fejlesztésére irányuló törekvéseket, illetve a művészeti élet újraszerveződését. Az 1949-ben hivatalos működési engedélyt elnyert, Bóna Kovács Károly vezetésével Baglyasalján működő Munkás Művészeti Főiskola tevékenysége ellenére, az 1950- es évek elején a művészeti életet elsősorban a színjátszó-, tánc és dalkörök, illetve a népi zenekarok reprezentálták, a képzőművészek csekély támogatottságot élveztek, az alkotó munka körülményei is nehezek voltak, hiszen nem voltak műtermes, az alkotó munkát megkönnyítő lakások Az 1950-es évek második felében kezdődött bizonyos elmozdulás a képzőművészet szerepe terén, 1957-ben jött létre a megye alkotóinak első, önálló szerveződése Nógrád Megyei Képzőművész Munkacsoport néven, Czinke Ferenc vezetésével. Őszi és tavaszi kiállításaik mellett ebben az időszakban még az ismeretterjesztő reprodukciós, illetve az alkotásokat elsődlegesen értékesíteni kívánó, nem túl színvonalas bemutatók voltak a jellemzők. A kor dokumentumai - sajtócikkek és tanácsi iratok egyaránt, illetve az akkoriban éppen népművelésügyi felügyelőként dolgozó Iványi Ödön - felhívták a figyelmet a terjedő giccs veszélyeire, amely 42 I SALGÓTARJÁNRÓL DIÁKOKNAK
