K. Peak Ildikó et al.: Salgótarjánról diákoknak (Salgótarján, 2014)
A modernizálódó Salgótarján
Az acélgyári dróthúzó üzem dolgozói, 1970 körül a környező településekkel való egyesítések is jelentősen növelték a lakosok számát. 1950-ben Baglyasalját, 1960-ban Zagyvapálfalvát, 1973-ban, Zagyvarónát, 1977-ben Somoskőt és Somoskőújfalut csatolták a városhoz. Az 1960-1980-as években történt nagyarányú lakásépítések arra utaltak, hogy Salgótarján felkészült az újabb ideérkező munkavállalók fogadására. Munkaalkalmat a korábbi, 19. században kialakult iparágak mellett a szénbányászat válsága miatt a városba telepített újabb ipari üzemek jelentettek. A közigazgatási szakellátottság mellett az igények szerint kiteljesedett a foglalkoztatottsági struktúra: orvosok, közgazdászok, jogászok, pedagógusok nagy száma kedvezőbbé, kiegyensúlyozottabbá tette a város társadalmi életét, - jellemezte a korszakot Horváth István. Az 1945-ben újrainduló acélgyár a szovjet hadsereg számára gyártott a hadművelethez szükséges cikkeket: ásót, kapát.lapátot, csákányt, lópatkót, szeget, drótot. 1946 végén államosították. A tradicionális iparágak gyáraiban az 1960-as évekre a gazdaság érdekeinek megfelelő termékszerkezet kialakításához szükségessé vált az üzemek rekonstrukciója. Az acélgyárban már 1959-től megkezdődtek a legjelentősebb beruházás, a hideghengermű építkezései. 1960-ban indult meg a zagyvapálfalvai síküveggyár bővítése és megindultak az öblösüveggyár fejlesztésének előkészítő 24 I SALGÓTARJÁNRÓL DIÁKOKNAK
