K. Peak Ildikó et al.: Salgótarjánról diákoknak (Salgótarján, 2014)

A városi jogú Salgótarján

Förster Kálmán, az első polgármester

Förster Kálmán első intézkedései közé tartozott egy építészeti-szabályozási tervpályázat kiírása. A pályázatot Vargha László, a kor egy neves városrendezőépítésze nyerte meg. Elgondolását soha nem valósították meg, de alapja lett a későbbi rendezési terveknek. A terv lényege a korábbi horizontális terjeszkedési koncepciók után a vertikalitás volt: „fel kell kapaszkodnunk a hegyre". Szűk, össze nem érő völgyekben feküdt ekkor a település, 23 különböző telep és puszta tartozott Salgótarjánhoz. Kezdetben nem támogatták a hosszan elnyúló északdéli terjeszkedést, inkább a kelet-nyugat irányú, völgyekbe és be nem épített területekre irányult a városfejlesztési szándék. Emiatt szorgalmazták több vasúti átjáró építését. (Érdekesség, hogy a szabályozási tervek közül az egyik a vasútvonalat kivezette volna a városból a völggyel párhuzamos hegyoldalba. A Karancs utca felett viadukt ívelt volna át.)

A városvezetés a közművesítés hiányosságait igyekezett pótolni. Ennek fedezetéül szolgált többek között a népszövetségi hátterű ún. Speyer-kölcsön. 1925-1926- ban szabályozták a Tarján-patakot. Az 1926. májusi esőzések nyomán támadt, két halálos áldozatot követelő áradás is figyelmeztetett arra, hogy nem halogatható tovább a patakszabályozás. A különösen szennyesnek számító Pécskő-patakot 1931-ben lefedték, 1935-ben csatornázták. 1931-ben a plébániatemplom támfalát építették meg. Utakat láttak el szilárd burkolattal. Sajnos ennek a törekvésnek esett áldozatul a Hurka-Pécskö nevű bazaltképződmény, amelyből kikövezték a főutca egy részét. Förster Kálmán polgármestersége alatt a városban 240 méter beton-, és 3010 méter kőburkolat számolta fel a közmondásos tarjáni sarat, több mint 4000 méter még kövezetlen maradt. A vezetékes ivóvíz csak az acélgyári városrészben volt az ott élők számára elérhető 1924-től. Elektromos áramról

D0RNYAY BÉLA MÚZEUM I 9