Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)

Füstölgések

FÜSTÖLGÉS, 1973. március

Megkötöm az idő száguldó kerekét.

Kunyhóm a dombon:

öreg otthonom,

szürke lombos átok,

s amit körötte

a szél ostromol:

gomolygó füst - korom.

Megemlítendő érdekesség

a cifra világban,

hogy gyermekkoromtól

máig: most is egy szobám van.

Minden a régi,

ami enyém:

a romos falak

s a tető alatt

a korhadt födém;

még az is, ami benne van,

amely élő cifraság,

meg egy eltemetett világ,

ami én vagyok magam.

Amit a szomorúságom meg a vidámságom vegyesen, csúnyán vagy szépen szétsuhint

rongyos otthonomnak romos tömegében, bámulni való képlet: olyan éretlen, gunyoros röhej, csendet emésztő, végtelen zörej, amelynek dörgő rezgései akkor se érnek véget, amikor én már nem látok se embert, se világot, melyektől most reszket testemben a megátkozott lélek!

Borongós őszben, zuhogó esőben avar közt születtem, nevelt a rög, s a dörgő ég mesélt harsogó valóságot. Recsegő fák alatt, amit mondott az ég; szemem mindent látott. Hegyek között vad erdőkben, gyermekkoromtól alacsonyra nőttem. Laposan járok, magasba nézek: mindent meglátok, amit az álmok vetítnek elém, vagy én megidézek.

82