Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)

Füstölgések

Gyötörjön éles gond,

Remete embernek

szomorú bánat,

amije van:

úgy, mint a sors

limlom és haszontalan.

tette eddig velem:

Egykedvű bamba vétek,

űzzön a tűzvész

amit én se értek;

világgá onnan,

melyekből mégis

ahol elhamvad

annyi szép

ősi lakhelyem:

furcsaság ered,

ahol leéltem

s meghökkennek tőle

életem nyűgét,

az emberek.

a vad szenvedélyt,

Remegjen is,

akaratomnak

aki belenéz,

színes cselekvéseit:

mert a közepe álom;

régóta itten,

gyötrelmes éjszakákon

eltaszítottan,

születik és

rongyosan, kopottan,

a fele csoda,

egészen vénségemig.

másik része üdv,

Maradok, nem megyek, rajzolok, festek és írok rengeteget, hogy éltemet a sors még jobban verje meg!

s annak a fele vész.

Vártalak álom, mint csodát, amely életem sötétségén

Pipálhatok én,

vígan ragyog át.

mint a füstös kémény,

Hát eljöttél:

és sirathatom azt, amit a korom

több vagy nekem

a kéménybe ragaszt.

a fényes örömnél,

Tapasztok sárral

a kedves boldogságnál:

odvas om Iádé kot,

most ez éltet,

zabálok vályúból

s erővel táplál:

savanyú moslékot.

megadja azt

A röget is megemésztem,

a kevés sokat,

s alszok a rohadó penészben.

ami lesújtja a gazdagokat.

De én szegény Voltam, s ezért a kevés is

mindig lelkembe fért.

76