Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)

Élet, égés, salak

Erős és kedves témám a régi Menház utca vége, ahol most recsegő, lomha földgépek hasítnak, vájnak a talajon ezernyi barázdát: temetők bűzlő mélységét felszínre kaparásszák.

Romlott, avas emberi zsír, amit megevett a sír, a koporsó, a föld, s amit mégis az enyészet meghagyott, az ma ott:

méltó emléke annak, hogy ahol ember élt: ott mindig ördög lakhatott.

Rongyos putri-tömeg horpadt dombhát hátán, élő jelenség vagy ős-faji találmány?

Nem csak a putrik romokba omolva roncsolódnak pornak: a lakók is sínylődnek.

És még mit hoz a holnap, ahol én is sokáig éltem, a többé nem kívánt cigány közösségben.

Apró, ütött-kopott, kis házikók, közöttük nem látni parányi szépet, s csak sejteni szemernyi jót.

26