Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)
Élet, égés, salak
Meséknek világai képzelten színesek: csipkés tarajé sárkány tekereg, merev, acélos, eleven rugó, nyúlik, pörög. Füstölgő, kormos rögök csírátlan porában hajszálnyi gyökér ha megered, álomnak hiszik a valóságot élő, gyötrött emberek, akik a mesét kitalálták. Voltunk, vagyunk s leszünk: sorsunkban körkerék. Sárgán sivár sivatagot ábrázol a kép, lágy lángú napot s forró szél hevét zuhogtatja tengernyi homok, terhük alatt hasalnak lihegő tevék. Égetett bőrű ember szennyes lepelben meg se mukkan, meg se rebben: meglepi álmukban őket a halál, s alszik a karaván. Pécskő - dombi düledék: széttúrt falak, tetőkön még a kémények feketén vicsorítanak, ferde rámás szűk ablakok, kevés lakó, annál több kutya: nyüszítve rohangálnak, még sincs már fület sértő lárma, elfogytak innen; egyik-másik holmiját most hurcolássza. S mit tudna beszélni, ha merne. Azt, hogy a cigányságot az Isten, vagy ki, még így, mint most, még soha meg nem verte! 22
