Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)

Élet, égés, salak

én lim-lomból raktam össze magamnak világot

Röget eszek, követ emésztek, növesztem csíráját dohos penésznek, és ha hordóm lenne, bőséges méretű, erjedne benne savanyú kék nedű, vagy ölő méreg, titkosan vészes, nőne belőle az, amit festek, vések, mert ám én nem csak ecsetet kezelek; acél vésővel vágom a vihart, a szelet, mindazt, mi felém tör és közelemben van: így leszek boldog én, a boldogtalan.

Kinek a kezébe juttassam ezt a füzetet, amelyet teleírtam? Jajongva, ordítva, lelkesen, azután magamba roskadva, kétségbeesve, sírva, minden formában, amit éreztem, láttam, letörve, szétzúzva, boldogan-szenvedve: mikor hogyan szolgált gyötrött szellemem nyelve Duhajkodva, vígan, örömkönnyekkel tele két szememben boldogan kiabáltam: én vagyok a legboldogabb legszegényebb ember! Gondolatban keresztülrohangáltam a világot, a tengert, a hegyeket, a csillagokat, az eget, még az űrben is jártam. És mégis mi végett ? Azért, hogy senkitől se hallgatva mondjak kevergő valóságot, valószínűtlen történést, gyerekes meséket: olyasféle valamit, mint amilyen az élet!

21