Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)

Glóbus I-XX.

Az ecsetem

Sárga, őszi cifraságban

vászont kefél,

köd a sár felett

az életem

és lucsok a sárban.

cukros kenyér,

Szóródó lombok,

ízesített

vékony hulla-lemezek,

lekvár-kovász,

időmből újból

benne fűszer egy évet temetek.

szórakozás.

Nem siratom,

Tejfehér

nem sajnálom,

az ital nálam,

néma sóhajjal

üvegből

földbe ásom,

az evőtálam,

szavam se dörren,

villám szurdos,

úgyse volt más,

de a kanál

mint porszem

evés közben

a rögben.

krumplit kapál.

Sárga földi bőr,

Bizony azért

fekete táj,

írom elő,

viharzik a szél,

mert kanalam

űzi halál.

őstermelő.

Mégis csikorgó

Szomjúságom

fájdalom, érzem,

izzik, siet,

ami végbemegy

szivárványból iszik vizet, de ha nincsen

a néma teremtésben.

esőfelhő,

Mostanában, olykor

fakaszt neki

hiszem azt is,

a teremtő.

hogy volt apám.

A tarisznyám

Anyámat ismertem,

olyan öblös,

azt is csak talán?

akár csak

Vén volt már,

egy papi köntös,

akár most én,

elbújok az

zsugorodó szemcse,

árnyékában,

fényes, mint a szén.

köd előttem,

Villog a múlt nekem,

köd utánam.

benne van ő, s ha van örömöm, az belőle nő.

Hogy volt, mi lett? Kell szeretni azt, ami neszező remény és parázsló vigasz,

128