Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Balogh Zoltán: Szabadidős szokások - szórakozás Salgótarjánban az 1960 - as években
Értékek és Konfliktusok lalkoztatási kultúráját az jellemezte, hogy viszonylag kis számú szakmunkásréteg, több betanított munkás és segédmunkás dolgozott az iparban. Az 1960-as évek első felétől a város gazdasági struktúrájában végbement változásokkal egy időben megkezdődött a modern Salgótarján kialakítása. Az ipari üzemek rekonstrukciója, új ipartelepek létesítése mellett jelentős számú lakás építésével új lakótelepek keletkeztek, amelyeket főként a fiatalabb családok vettek birtokba. A városközpont átépítése a hagyományos lakókörzetek megszűnését eredményezte és a korábban kialakult kapcsolatok felbomlásához vezetett. A régi jellegtelen, zsúfolt lakásokon túl eltűntek a várost mint egészet szimbolizáló objektumok: a zsinagóga, az Őrangyal patika, a Cigánydomb, de letűntek Salgótarján régi „Kocsma-csillagainak” épületei is, a Vadász és a Pannonia is. Mint ahogyan áldozatul esett az átalakításnak a népszerű Bodó vendéglőből létrehozott Déryné zenés cukrászda, Salgótarján közkedvelt 50-es évekbeli szórakozóhelye. A szabadidő eltöltésére eddig használt nyilvános terek beépültek, vagy teljesen átalakultak. A megyeszékhelyi funkció ellátásához az 1945 majd 1956 után jelentékeny veszteségeket szenvedett értelmiség számának gyarapítása vált szükségessé. Ugyanakkor elegendő szakembert követelt meg az üzemek rekonstrukciója és a városépítés megindulása. A gazdaság és a kulturális létesítmények működtetése nagy számú szakember, mérnök, közgazdász, pedagógus, jogász, orvos, népművelő munkáját igényelte. Az „ezer szakembert Salgótarjánnak” program keretében a városba érkezett új értelmiség kulturális igényei között hangsúlyosan szerepelt a tudományos ismeretterjesztés. A „kultúr- centrum”-határozat nyomán lázas építkezés kezdődött a városban, hogy Salgótarján új megyei kulturális létesítményekkel ellensúlyozza alacsony urbanizációs szintjét.4 Új építészeti-városképi elemekkel gazdagodott Salgótarján, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a városlakók számára reprezentálják a várost. Az egykori szűkös város- központ helyett reprezentatív tér született. A város új főtere az azt szegélyező épületekkel együtt olyan együttest alkotnak, „amely egységes összhatásában méltóan juttatja kifejezésre az újjászülető város jelentőségét, megújhodó életformáját, kultúráját... A város- központ eddig megvalósult kompozíciójában négy építészeti alkotás uralkodik: a tér tengelyében a József Attila Művelődési Ház, északi oldalán a Karancs Szálló, ezzel szemközt az áruház és mögötte a térbe kissé belehasító kilencszintes lakóház tömbje.” A közösségi élet új színterein lezajlott rendezvények erősíthették a salgótarjániak várostudatát. A megye székhelyéhez méltó szellemi élet megteremtéséhez a szabadidő alkotó, kulturált eltöltésének biztosítása is szükségessé vált. „A megyeszékhely példamutatásának úgy is meg kell nyilvánulnia, hogy társadalmi életére jellemzővé válik a szabadidő szocialista szellemű hasznosítása, erősödnek a közösségi élet vonásai, a dolgozók egészségesen, kulturáltan töltik el a munkahelyen kívüli időt.”5 4 Horváth István Mezsgyén állva. Salgótarján ,1988. 18-19, 33-36. 5 Pogány Frigyes: Salgótarján új városközpontja. Bp. (1973). 13-14.- Boros Sándor- Balogh Gyula: A megye székhelyéhez méltó szellemi életet. Nógrád. 1964. augusztus 18. 65
