Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Erdős István: Töprengő tudósítás a hatvanas évek népműveléséről, művészeti életéről
Értékek és Konfliktusok lelkes rajztanárának. Ki emlékezne ma rá, hogy már 1961-ben Zagyvarónán olyan művésztelepet szervezett Czinke, amelyen Raszler Károly grafikusművész vezetésével kéttucatnyi főiskolás festőnövendék mellett 6-8 élvonalbeli magyar művész is résztvevő volt. 1961-63 között tavaszi tárlatok mellett van őszi tárlata is a nógrádi képzőművészeknek, és 1965-ben a félig kész új megyei könyvtár még betonszagú oszlopai között megnyílik az az észak-magyarországi tavaszi tárlat, amely országos rangú kiállítássá növi ki magát, és megrendezésére kétévente napjainkban is sor kerül. Aradi Nóra nyitja meg ezt a kiállítást... Az 1963-as salgótarjáni őszi tárlaton már feltűnő nyitás mutatkozik a rajztanárok, amatőr festők irányába, s a pesti zsűri Iványi Ödön, Mustó János, Kolocsányi Anna, Radics István, Sztrapec (Bojtor) Károly, Czinke Ferenc alkotásai mellé halk dicsérő szóval válogatja be Szatmári Béla, Légrády Jenő, Králik Andor, Baán János, Takács Imre alkotásait is. Vagyis az erősödő profi képzőművészeti csoport hátterében már megjelenik az a fiatal művész-csoport is, amely 1965-66-ban már Képzőművészeti Stúdió keretében önálló tárlatot rendez Iványi Ödön mesteri irányításával és menedzselésével. Ezen a tárlaton sikerrel szerepelt Orosz István, Kerekes László, Kristóf Cecília, Csikász István, Fábián Gyöngyvér, Jeszenszky László, Gyüre Nándor, Radics István. Néhányan közülük ma már rangos festő-, grafikusművésszé fejlődtek, büszkeséggel emlegetik a nógrádi indulásukat... 1965-66 során Czinke Ferenc, Mustó János, Pataki József mellett új, frissen épített műtermes lakáshoz jut Salgótarjánban az a Lóránt János festőművész, aki évtizedeken át szövetségi vezetőként is dolgozik nógrádiként. Balassagyarmatra ugyanezen időben letelepül az a Jánosy Ferenc festőművész, aki a „fényes szelek” korszakában, 1948-49 körül a modern magyar festészet zsenijeként indult, és úgy emlegették, hogy ő a festészet Juhász Ference, aki Itália, Svájc után épp Gyarmat polgára lett. Farkas András, Réti Zoltán munkássága mellé megjelent egy új festészeti irány a megye második városában, s őket együtt Balassagyarmaton bizony már képzőművészeti műhelyként kellett kezelni... S harmadik műhelyként számbavehető idős Szabó István Kossuth díjas szobrászművész benczúrfalvi műterme is, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a megyei tanács 1965. augusztusában megvásárolta a szobrász 70 darabból álló szoboregyüttesét, s a mintegy másfélmilliós zsűriár ellenében mintegy félmillió forinttal hozzájárultak a művész lakás és műterem fejlesztésének finanszírozásához... S ha már szobrokról esik szó, emlékeztessünk rá, hogy 1967 őszén kerül Salgótarján főterére Somogyi József bronzba öntött ódája, új jelképrendszert hordozó felszabadulási emlékműve, mely igen gyakran a város jelképeként is szerepelt 1967-90 között... A képzőművészeti alkotó tevékenység mellett Nógrádban, Salgótarjánban legnagyobb várakozás a helyi irodalmi műhelyek kialakulását, a Palócföld folyóirattá fejlődését kísérte a hatvanas években. Noha az első Palócföld című antológia már 1954-ben nyomdába került helyi és elszármazott alkotók műveivel, de folyamatos szerkesztőségi műhelyépítésre, fejlesztésre csak 1963-64-től kerülhetett sor. A hatvanas évek második felében napilappá változó megyei lap is nagy szerepet vállalt az irodalmi élet szervezésében, a helyi szerzők publikációs lehetőségeinek biztosításában, hiszen azok a szerkesztők, újságírók, akik a lapban maguk is publikáltak novellákat, verseket, és szervezték a külső munkatársak publikációit, nagyrészt maguk is érdekeltek voltak a Palócföld irodalmi műhellyé fejlesztésében. Csiz27
