Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Praznovszky Mihály: Az ember, aki a történelemről kívánt szólni - Horváth István (1939-2005)
Értékek és Konfliktusok gótarján és Nógrád megye díszpolgára is, tehát megkapta azokat a jogos elismeréseket, amelyek e fogadott szülőföld iránti teljesítményéért kijárt neki. Múzeumigazgató és történész. Ez Horváth István életműve. Bármennyire is méltányoljuk a közélet egyéb területén végzett tevékenységét, ez a két feladatköre állandósult helyet biztosit neki Nógrád megye művelődéstörténetében. Az egyikről már szóltunk s különösen nem is kell bizonygatnunk a jelentőségét, hiszen áll a megyei múzeumi szervezet, sajátos gyűjtőkörű intézmények működnek, olykor leváló gesztusokat tesznek, de maga az egész teljes és működőképes. És még az a szakmai közösség, vagy legalábbis a legkitartóbb része együtt van, amely vele együtt indult a pályáján. Mint történész 1963-ban azonnal bekerült a megyei kutatók közé. Nem volt nehéz dolga, hiszen alig egy-két emberből állt ekkor a megyei történészek köre. Közülük többen is Pesten éltek s onnan vettek részt egy-egy nagyobb feladatban. így mindjárt bevonták a négy kötetes Nógrád megye történet egyik fejezetének a megírásába. Természetesen a forradalmak kora várt rá, hiszen már tudták, ezen a téren elegendő forrásismerettel rendelkezik, tehát tudja, hol kell kezdeni kutatásait a salgótarjáni vonatkozású dokumentumokban. A történészek helyi nagysága ekkor Belitzky János múzeumigazgató volt, a Mályusz Elemér-i iskolán felnőtt egykori gazdaságtörténész, akinek furcsán és a szakmai szempontjából nem szerencsésen alakult a pályája. Ott volt Balogh Sándor Budapestről, aki már egyetemi tanár s a jelenkor kutasában kétség kívül elismert szaktekintély. Mellettük van Szabó Béla aki lassan elhagyja Nógrádot, ott van Csik Pál a volt gimnáziumi tanár, kitűnően felkészült szakember, de számára ez a feladat csak rövid kitérő volt. Ők írják a négy kötetet (jó néhány pártmunkás társaságában), amely természetesen korfüggő. Szemléletében, kiemeléseiben, hangsúlyaiban és frazeológiájában is. Nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb újra kell írni majd a megye monográfiáját, de ez elég távolinak tűnik. Az viszont tény, hogy a négy kötet adatszerűségében mindenképpen használható ma is, hiszen ha más értéke nem lenne, de ott van a kétségtelen forrásgazdagsága és forrás felhasználása. Ők még primer történeti forrásokból dolgoztak, kutatásiak alapkutatások, mindenki más már ebből és rajtuk építkezik az alapismereteket illetően. Persze azóta sokkal szélesebbre nyílt az olló s olyan kutatási részprogramok kerültek elő, amelyekre korábban gondolni sem lehetett. (Ehhez lásd áttekintésnek a megyei múzeumi évkönyvek ide vágó köteteit.) Amikor Salgótarján város is megíratta az 1945 utáni első jelentős városi monográfiáját, szinte ugyanezzel a szerzői gárdával és tematikai felosztással dolgozik. De már itt van Schneider Miklós a nagy tudású levéltáros, a megyei levéltár hazatelepítője, újjászervezője, akinek Horváth István szép nekrológot szentel majd egy emlékkönyvben. Horváth Istváné itt is a forradalmak kora. Ekkor bukkan rá arra a témára, amellyel ekkor még nem tud sokat kezdeni: Rákosi Mátyás és Salgótarján kultikussá emelkedett 1919-es kapcsolatára. Persze itt sokkal többről volt szó, mint egy politikai koholmányról. Később, egészen pontosan napjainkban Horváth István újra elővévén a témát, már az 1919-es eseményeket európai összefüggésekbe helyezi: mi volt a szerepe a Salgótarján körül megindult harcoknak, mennyiben folyt ez bele a szomszédos államok történetének alakulásába, mennyiben vett részt mindez akár a trianoni szerződés történeti érv anyagának a megfogalmazásába is. Sokkal többről van itt szó, mintsem egy nem létező hadvezér nem létező hadvezéri szerepéről. (Ezt a témáját már nem tudta kifejteni...) 164
