Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Praznovszky Mihály: Hét évtized Salgótarján sajtótörténetéből 1922-1992 között
Értékek és Konfliktusok körülmény, mely Nagyvárad lakóinak műveltségéből ered, s melynek következményeképpen a napilapok, folyóiratok, egyéb nyomtatványok és kiadványok Nagyváradot régóta e tekintetben az ország első vidéki városai közé emelték.” Sorolhatnánk még más városokat is, amelyek hasonló nagyságrendűek, a századfordulón már ilyen állapotban voltak, mint Kassa és Nagyvárad. Szegedet itt csak a Szegedi Napló című újságja miatt említjük meg. Az 1878-ban megindult napilapot Enyedy Lukács szerkeszti rendkívül igényesen, s hasonló módon válogatta ki a lap munkatársait, mint Gozsdu Eleket, Kászonyi Dánielt, Reviczky Gyulát, Szana Tamást, s persze Mikszáth Kálmánt. Elsősorban helyi várospolitikával foglalkozott. „Annak a helyi polgárivállalkozó rétegnek a lapja volt, amely a politikai irányzatok szerint megosztott volt, de a gazdasági életben önálló szerepvállalásra törekedett.” Kolozsvárott 1880-tól működött napilap, a Bartha Miklós szerkesztette Ellenzék. A példázatok egyértelműek. Mindazok a várost alakító tényezők, amelyek a század- fordulón már jelen voltak, Salgótarjánban a század első harmadában-felében nem, vagy csak alig mutathatók ki. 1930-ban a városnak 16980 lakosa volt. A szűkén vett polgárváros egyik meghatározó eleme a közszolgálati alkalmazottak rétege, ők a lakosság 7%-át teszik ki, elsősorban tisztviselők. A másik lenne az igazi polgárság, de egyes források szerint nincs is valójában ilyen társadalmi osztály a városban, legfeljebb a kispolgárság jelenlétéről beszélhetünk, amely mind értékrendjében, mind minőségében messze elmarad a polgári léttől. „Polgárság Salgótarjánban nincs, mert nem is lehet” - írja Szabó Zoltán nevezetes könyvében. Az okot ő a történelmi megkésettségben, illetve paradox módon a történelmi túlsietettségben látja. A városfejlődés (fejlesztés) gyorsított tempója nem tette lehetővé a polgárság kialakulását, szervezeteinek, intézményeinek öntörvényű fejlődését. Ugyanezt a gondolatot a mai történész így fogalmazza meg: „Salgótarján városi „civil” társadalma még éppencsak a kialakulás állapotába jutott a 40-es évek elejére. Rögzült állapotba azóta sem jutott”. Sőt - tehetjük hozzá mi -, a közismert történelmi tények következtében ez a polgári fejlődés nemhogy elakadt, de úgy tűnik véglegesen le is zárult. Salgótarján „kevert” társadalma minden városfejlődési történelmi tapasztalatnak ellentmond és ellentáll. Az egyesületek száma ebben a városban is elég nagy volt. Annál kevesebb viszont az iskoláké, hiszen a frissen megalakult gimnáziumon és kereskedelmi középiskolán kívül csak vállalati és városi elemi iskolák voltak. Létezett és működött a Balassa Bálint Társaság, amelynek irodalomkedvelő tanárok és tisztviselők voltak a tagjai, kiállításokat, műsoros esteket szerveztek. Könyvtárai csak az üzemeknek voltak, a római katolikus olvasókör könyvtárában 403 könyv volt. A város múzeumának anyaga pedig a városházán elfért egy szekrényben. Ezekből bizonyos következtetések levonása kézenfekvőnek tűnik, s ha érzelmi elfogultságtól mentesen vizsgálódunk, látjuk, milyen összetevői vannak egy megalapozott városi lap- és könyvkiadásnak. Azaz válaszolhatunk a korábban megfogalmazott másik kérdésre, hogy ti. mi hiányzott, hiányzik Salgótarjánból: mindenképpen a városi lakosságszámot kell említeni. Kétségtelen tény, anélkül hogy fetisizálnánk a városlakók számát, feltétlenül kell egy olyan lakosságszám, amely mellett a lap- és könyvkiadás gazdaságilag kifizetődő legyen. Mert bármennyire is jó lenne azt hinni, hogy ez szellemi vállalkozás, elsődlegesen mégiscsak 143
