Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Praznovszky Mihály: Hét évtized Salgótarján sajtótörténetéből 1922-1992 között
Értékek és Konfliktusok gazdasági. Kiváltképpen akkor, amikor az állami támogatás, mint olyan teljesen megszűnik. A létrejövő kiadók maguk döntik el, mi az, amit kiadnak s döntésükben a legkevésbé befolyásolják őket érzelmi és elvi szempontok. Csak azt nézik: egy adott városlakó szám milyen nagyságrendű vásárló piacot jelent az adott kiadványra. Ebből a szempontból Salgótarján mindig is hátrányos helyzetben lesz, mert lélekszáma nem növekedni fog, hanem jelentősen csökkenni. Hiányzott Salgótarjánból a városi élet meghatározó súlyú eleme, az értelmiség. Kimondottan csak a polgári városra kell gondolni, mert a vállalatok - ez túlontúl közismert tény, ahhoz hogy erre bővebben kitérjünk - esete teljesen más. Az írástudó értelmiséget valójában csak a Chorin gimnázium létrejöttével számíthatjuk. De gondoljunk bele: az 1923-ban létrejött gimnáziumban alig néhány főből állt a tantestület (kezdetben 8 pedagógus volt) s közülük sem mindenki vállalt ilyen szerepet. Ám ennél fontosabb, hogy az olvasó réteg mennyire van jelen. Itt most nemcsak az értelmiségről van szó, hanem azon polgári elemekről, akiknek életmódjukhoz, hivatásukhoz, gazdasági előmenetelükhöz szükség van a helyi sajtóra. Valójában ennek kellene eltartani egy újságot, könyvkiadó műhelyt s egyúttal ez a létrehozója, alkotója ennek. Ha ez nincs vagy elégtelen számú, képtelenség ezt a tevékenységet fenntartani. A város akkor sem rendelkezik ilyen jellegű intézményekkel, amelyekben ez a hiányzó réteg jelen volna. Itt és most kimondottan a humán jellegű intézményekre gondolunk, ott is elsősorban az oktatási, tudományos jellegűekre. De nem volt színház, nem volt múzeum, nem volt zenei szervezet, nem voltak könyvtárai. Az egyedüli Balassa társaság csekély létszámánál fogva hathatósan nem éreztette hatását a városi közéletben. Ezen mit sem változtatott a hosszú küzdelem után visszakerült levéltár, létrejött az évtizedekig méltatlan körülmények között dolgozó múzeum, (amely inkább volt megyei mintsem városi!) lett a könyvtár, amelyet úgy építettek meg, hogy már akkor alkalmatlan volt feladatára, amikor beköltözött a helyére. Mit sem segített ezen, hogy értelmiségiek ezreit kívánták letelepíteni, amikor azok többségükben műszakiak voltak, s akiknek részvétele az ilyen jellegű tevékenységben közismerten minimális arányú. Nem szólva arról, hogy mindig kétszer annyi értelmiségi ment el a városból, mint amennyit ide „telepítettek”. A jelenség közismert: a város szellemi értékeit létrehozó szűk kör e létrehozott értékek kizárólagos „fogyasztója” is. S ha nincs fejlődés, gyarapodás mennyiségben és minőségben, ez az „önfelfaló” folyamat létrehozza a provincializmus legszínvonalta- lanabb vállfáját. A város üzemei rátelepedtek, majd megfojtották a polgári várost. Kezdetben gazdasági súlyukkal, a későbbiekben politikai erőszakosságukkal és egyoldalúságukkal. Ugyanakkor elsősorban a Rimánál és szinte csak ott, bár a Bánya is említhető - már csírájában mutatkoztak ennek a művelődési igénynek a jelei. Persze minden csak mikro méretben, mert végül is a művelődést igénybevevők köre ott is csekély volt, viszonyítva az egyébként nagy létszámú munkássághoz. De a gyári kaszinó, a könyvtár, a színkör, a zenekar évtizedes megléte igazolja, hogy a helyi művelődéshez nemcsak igény és befogadási szándék kell, de anyagi háttér is. S ezzel a háború előtt mindössze az ipari vállalatok rendelkeztek. A városban nem alakulhatott ki a polgári tőke, amely 1945 előtt létrehozta, fenntartotta volna a lap- és könyvkiadás műhelyeit, fórumait. A vállalkozói rendszer kialakulásának a kezdetén tartunk, amikor még csak a vállalkozók megerősö144
