Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Boros Sándor: Negyven év múltán
Értékek és Konfuktusok os Intézet igazgatója. Majd folytatja: „a 'hatvanas évek1 minden szempontból megnyugvást, szerény gyarapodást, lassú színesedést, differenciálódást és nyitást hozott.” Megemlítve ezzel kapcsolatban a 'kis szabadságok' visszaadását - útlevéllel utazás lehetősége, nyugati tudományos-kulturális kapcsolatok, tsz háztáji és melléküzemág, magántulajdon, írók megszólalása, egyenlő egyetemi felvételi - azt is megállapítja, hogy „a közgondolkodás mindennapi diskurzusai ezt a furcsa mixet a 'hatvanas években' kezdték a mégis lehetséges, élhető, emberi, sajátosan magyar szocializmussá konstruálni."10 A hatvanas években Salgótarjánban is nagyon sokan hittek abban, hogy az 50-es évek hibáinak és bűneinek megszüntetésével lehetséges élhető, emberi életet teremteni a szocializmusban. A salgótarjáni kulturális program megfogalmazásának időszakában éppen megvalósulóban volt az a fordulat, amely a politikai klímában lényeges változásokat hozott. Az 1956-os forradalmat követő represszív időszak után békülékenyebb szellem jelent meg, az osztályharcos szemlélettel szemben megerősödött a nemzeti egység keresése, a szövetségi politika. A viszonylagos jogbiztonság és az apró szabadságok megjelenését az emberek méltányolták (különösen a Rákosi rendszerrel és a többi szocialista ország gyakorlatával összehasonlítva). Az életkörülmények fokozatos, de nagy mértékű javulása is alátámasztotta a politikai klíma változását. Munkanélküliség nem volt, a reáljövedelmek emelkedtek, a fogyasztás nőtt, a lakáskörülmények javultak, a munkaidő csökkent. A mobilitási lehetőségek megnőttek, a társadalmi szerkezet nagy mértékben átalakult, sokan kerültek új helyzetbe, amit előrelépésnek éreztek. A többség ennek a folyamatnak a folytatását remélte, és ebbe bele illett a több kultúra, az aktívabb művelődés is. Ezért talált hitelre és támogatásra a kulturális fejlesztési program Salgótarjánban, ami megmutatkozott a sajtó vitában, a testület szokatlan aktivitásában és a megvalósítás során is. A sikerben igen nagy szerepe volt annak, hogy a város értelmisége támogatta a kezdeményezést. A képzőművészeti kultúra, az irodalom, a zene, a muzeológia, a történetírás fellendülésében kiemelkedő szerepe volt Czinke Ferencnek, Kojnok Nándornak, Iványi Ödönnek, Beliczky Jánosnak, Gajzágó Aladárnak, Schneider Miklósnak, Váczi Gyulának, Virág Lászlónak, Végh Miklósnak, Erdős Istvánnak, Radics Istvánnak, Mustó Jánosnak és a salgótarjáni művelődés sok más támogatójának. Nem elhanyagolható összetevője volt a program sorsának a megyei és városi vezetés szerencsés összetétele is, amelynek következtében a kultúrabarát személyiségek érvényesülni tudtak. Az 1964. decemberi döntésnek az volt a jelentősége, hogy poliükai akarattá tette Salgótarján kulturális fejlesztésének programját és ez üyen minőségben meghatározta a következő évek fejlesztési munkáit. A megyei tanács, a városi tanács és minden szervezet egy irányban tevékenykedett. A koncepció beilleszkedett a városfejlesztés konkrét terveibe és így - hála az egymást követő városvezetői csoportoknak - a kulturális fejlesztés folyamatos maradt. Természetes, hogy a megvalósulás konkrét lépései igazodtak a változó feltételekhez és igényekhez, de a meder iránya változatlan volt. Jó, hogy ezt a kulturális fejlesztési programot a rendszerváltozás során nem „selejtezték ki” politikai-ideológiai megfontolásokból. Talán nem tévedünk, ha ennek okát abban látjuk, hogy olyan gyökereket eresztett, amelyeket nem lehetett a kulturális közszolgáltatások sérelme nélkül kitépni. 10 U.o. 24. old. 12
