Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Szvircsek Ferenc: A Nógrádi Történeti Múzeum harminc éve (1959-1989)
Értékek és Konfliktusok épületet. Ezután bányatársulati elemi iskola volt, Salgótarjáni Takarékpénztár, majd 1945 után lakásokat alakítottak ki benne. A leromlott állagú kúriát átmeneti jelleggel és az ott lakó három családot, valamint a két magányos lakót társbérlőként megöröklő múzeum, az épület jobb szárnyában kapott öt szobát. Ebből három kisméretű kiállító terem, egy irodahelyiség, egy szükségraktár, valamint a pincében egy helyiség volt. ígéretet kaptak azonban arra, hogy a lakók kiköltöztetése után további tíz helyiséget adnak át múzeumi használatra. Ebből a későbbiekben csak annyi valósult meg, hogy 1962-ben az épületben leválasztottak még egy kiállítótermet és egy pincerészt, s így a legkisebb kiállítótermet (a kapubejárat feletti szobát) raktárrá lehetett átalakítani. A még csak nevében múzeum, a város központjában kedvező megközelítési feltételek között feküdt, ám az épülete és eléggé elhanyagolt környezete (a volt cselédlakások maradéka, a Régiposta út és a Fő út kereszteződésének lelakott földszintes-egy emeletes épületei, a zsinagóga elhanyagolt környezete a dr. Winter-féle ház és udvar stb.) miatt mégis csak szükségmegoldásnak lehetett tekinteni. Az épületet, a múzeumi célra szánt termeket - amelyek nemcsak kicsik, hanem fűthetetlenek is voltak - a megyei tanács hozatta rendbe. A kiállító helyiség falfelületeit ablaknyílások törték meg, lehetetlenné téve rendeltetésszerű használatukat. Az akkori Pénzügyminisztérium 1959-ben két fő szakalkalmazott foglakoztatását engedélyezte (ebből az egyik az új intézmény igazgatója volt) valamint egy félmunkaidős takarítót. A történeti hűség kedvéért érdemes feljegyezni az első múzeumi szakalkalmazottak neveit, akik a munkát megkezdték. Az intézmény első igazgatója dr. Gajzágó Aladár volt tudományos főmunkatársi minőségben 1959. március 15-től 1962. november 21-ig. A tudományos munkatárs 1959. december 1-ig Bokor István, majd ezt követően Sándor Rudolf középiskolai tanár lett. Adminisztrátora ekkor még nem volt a múzeumnak. Az 1959. május 8-án keltezett múzeumi működési engedélyt kérő levél először rögzítette a Munkásmozgalmi Múzeum feladatát: „a megyei munkás- mozgalom, bánya és ipartörténet, munkatörténet, valamint a gazdag földrajzi kérdésekkel való foglakozás. Emellett azonban a nógrádi szénmedence minden vonatkozású történeti anyagának a gyűjtése” céllal. A Művelődésügyi Minisztérium helyszíni tapasztalatszerzés után tanácsi kezelésben működő múzeumként adta meg a működési engedélyt 1959. szeptember 17-én. Az alapítók célkitűzéseit a múzeum neve és az avatás évfordulója is körvonalazta. A szakmai feladat megjelölés mind történettudományi mind közművelődési szempontból indokolt volt. így utólag azonban azt is le kell szögeznünk, hogy sem a Tanácsköztársaság eseményeinek, sem az illegális kommunista mozgalom eseményeinek a megörökítése nem teljesíthető múzeumi eszközökkel. A szakmai gyűjtőkör folyamatosan kibővült, mert a megye munkásmozgalmának történetére vonatkozó emlékanyag gyűjtése során nemcsak a legújabb kor történetének számos határterületét érintették, hanem a megye s főleg Salgótarján város helytörténetének kérdéseit is. Salgótarján első múzeumát, 1959. május 24-én avatták fel a Tanácsköztársaság 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat keretében. Az első látogatók között volt, pl. Hevesi Gyula is, aki a Tanácsköztársaság népbiztosaként 1919. májusában már járt a településen. Mivel a múzeumnak még nem lehetett saját kiállítható anyaga, kölcsönzött tárgyakból, dokumentumokból készítettek el két kiállítást. A nagy teremben a megyei eseményeket bemutató tanácsköztársasági kiállítást, a kisebb teremben pedig 117
