Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Szvircsek Ferenc: A Nógrádi Történeti Múzeum harminc éve (1959-1989)
Értékek és Konfliktusok A NÓGRÁDI TÖRTÉNETI MÚZEUM HARMINC ÉVE (1959-1989) SZVIRCSEK FERENC I. Múzeum nélküli városról és múzeumalapítási szándékról Salgótarján fiatal város. Fiatal nemcsak évei számát, hanem a benne zajló élet intenzitását tekintve is. Fiatal város úgy is, hogy mintegy másfél évszázada indult el a várossá válás útján, és mindössze 83 éve, hogy várossá nyilvánították. Bármennyire új és fiatal város, mégis történeti múltjában gazdag és változatos lakóinak tájat formáló tevékenysége. Ennek az örökségnek megismerése és megőrzése segítséget nyújthat mindennapi életünk cselekvéseinek motiválásában. Salgótarján város a Karancs, és a Medves hegységek érintkezésénél, a Tarján-patak és a Zagyva folyó forrásvidéki vízgyűjtőjének szűk völgyeiben fekszik. A város ősét, a 10. század első évtizedeiben a honfoglalók Tarján, hadrendnek tekinthető törzsének egyik csoportjaként telepítették le a belső gyepűvonal védelmére. A szabad katonákból és várnépből álló lakosok utódai évszázadokon át jobbágyokként és zsellérekként élték a hegyvidéki gazdálkodásra alapított szegényes életüket. Oklevelekben először 1246-ban fordult elő a falu neve, melynek legrégibb birtokosa a Kacsics nemzetség volt. A nemzetségből származó „tarjáni Illés” fiának, Simonnak vára volt Salgó, mely alatt még 1439-ben is állt egy Salgó-(vár)alja nevű település. Tarján faluban a nemzetség mindhárom ága birtokos maradt. A 15. század elején a mai Salgótarján vámhelyként szerepelt a Kacsicsok birtokaként. A falu felett magasodó Salgó várát 1554-ben a törökök elfoglalták, és a szécsényi szandzsák része lett. Az 1593-as ostrom után került Salgó romként magyar kézbe, melyet nem építettek újjá. Az elmúlt évszázadok alatt Salgótarján szegény és jelentéktelen kis palócfalu volt. A Jankovich-család birtokába a 18. század közepén került a falu, és a Szluha György által 1737-ben emelt egyemeletes kúriája, a „kastély”. Ez maradt csak meg az 1821-es tűzvész után a majdani város számára a feudális faluból. Ebben az öreg épületben nyitották meg 1959-ben a város első múzeumát. A városok hosszú történeti folyamatoknak köszönhetik kialakulásukat. Salgótarjánról azonban elmondható, hogy ebben a tekintetben is kivétel volt. Ez az a város, mely szerves fejlődés révén, mintegy fél évszázad alatt keletkezett. Épült a kapitalista ipar érdekei szerint, hat különböző fejlettségű és színvonalú városrész összeolvadása során. A kiegyezés utáni ipari fejlődés hatással volt a település társadalmi rétegződésére és etnikai arculatára is. A18. század elején még „kenyereden Tarjánkként említett falu későbbi fejlődésében, történetében új korszakot a barnaszénbányászat megjelenése nyitott, mely a kis falut a szénmedence centrumává, ipari várossá, majd fél évszázad múltán a megye székhelyévé emelte. A nagyipar civilizációt teremtő ereje alapvetően megváltoztatta a település képét. Kialakultak a letelepült ipari üzemek kolóniái, melyek önálló „városok” voltak a 113
