Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

alább 18 évesek. Vájárokká oly segédvájárok lehetnek, kik ily fokozatban legalább 2 évig bányamunkahelyeken dolgoztak. Kézművesek segéddé 2 évi folytonos tanonckodási idő után lesznek. A bányaigazgató azonban különös esetekben a szabályoktól eltekintve, rövidebb idő alatt is eszközölhet előléptetéseket." Gyermekek alkalmazása „ 14 éven aluli gyermekek bányabeli munkára fel nem vehetők; 16 éven aluliak éjjeli bányabeli munkára nem alkalmazhatók. 14 évet betöltött s külső könnyebb munkára alkalmazható gyermekek a tanórák idejére a munkából az iskolába küldendők. " A munkaidő nappal és éjjel 12-12 óra volt a bányában, valamint a külszínen. A váltás reggel és este 6 órakor történt. A műszak közepén 1 óra étkezési szünetet tartottak. Olyan helyeken „melyeken szünet tartása nélkül bizonyos okokból 8 óra munka folyik" a felváltás reggel 6, délután 2 és éjjel 10 órakor a munkahelyen történt. A műszakváltást kopogóval (klopacska) jelezték. A bányamunkásokat az 1930-as évektől szintén két csoportra osztották: földalattiakra és külszíniekre. Az előbbiek a fejtésben dolgoztak mint: vájárok, segédvájárok és csillések. Ugyancsak a föld alatt dolgoztak a szakképzett bányaácsok, kőművesek, gépészek, lakatosok és napszámosok. Nőket és 16 évesnél fiatalabb fiúkat csak a külszínen lehetett alkalmazni. A bányásszá válás fokozatai nagyjából megegyeztek a bányavidékeken. A 19. század végén Inászó bányatelepen megkülönböztették a: kutyatolót (csillést), közbányászt, előbányászt. Mátranovákon a 20. század elején ezt a szakmai megkülönböztetést használták: külső munkás, urasági, ajtónálló, csillés, szenes, falas. Etesen a főbb munkacsoportok így alakultak: csatlós, csillés, segédvájár, vájár. Bányaaltiszt a bányaművelés különböző ágainál alkalmazott és a bányamunkásság, valamint a bányaművelés közvetlen felügyeletét ellátó személy volt. Altisztté váláshoz nem volt feltétlen szükség a bányaiskolai végzettségre, gyakran elég volt a megbízhatóság és józan élet. A bányaigazgató nevezhette ki erre a feladatra a bányamunkást. A hazai gyakorlatban alkalmaztak: bányaművezetőaltisztet, bányamester-altisztet, bányamérő-altisztet. Ugyanebbe a kategóriába sorolták a térmestereket, bányaírnokokat, anyagszertár-kezelőket, raktárkezelőket stb. A nógrádi barnakőszén bányáknál a 19. századi elnevezéssel bányafelőrrel (felőr: azonos a főaknásszal, az alőr pedig az aknásszal a korabeli fogalomhasználat szerint) (Huttmann) is találkoztunk, akinek a feladata a bányamunka és a munkások közvetlen ellenőrzése volt. Gyakran szerepelt a szakmar, szakmester elnevezés is (Schichtenmeister). A közvetlen termelésirányító altisztek képzését 1873-ban kezdték meg Selmecbányán, Felsőbányán, Nagyágon felállított bányaiskolákban. Majd Pécsen és Petrozsényben folyt képzés, amit 1938tól Salgótarjánban is megvalósítottak. A bányamérnökök, bányatisztek képzése az 1735-ben felállított Selmecbányái Bergschuléban indult meg. Mária Terézia több tanszékkel bővítette bányászati-kohászati tanintézetté. 1770-ben Leoben, Pribram, Freiberg után akadémiai rangot kapott. A 19. században erdészeti karral is bővült. Az első világháború után Sopronban talált új helyet az akadémia. A bányasegédmérnök a X. rangfokozatba sorolt okleveles bányamérnök. A bányamérnök aki a volt akadémiától, Bányászati és Erdészeti Főiskolától, vagy 1934-től a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemtől bányamérnöki oklevelet kapott. Elnyeréséhez a Sopronban működő Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karon kilenc félévet lehallgatott és három szigorlatot letett. Munkaköre a bányageológiai kutatások, bányamüvelés, érc és szénelőkészítés, bányamérés és bányagépészet volt. A bányamérnököt „Markscheider"-nek is nevezték korábban. Általánosságban a IX. fizetési fokozatba sorolt okleveles mérnök. A bányamester a 19. században a bányaművelést irányító főtisztviselő, elnevezése a 20. században lassan kihalt. A bányagondnok (bányaintéző, bányafőnök) a bányászati munkát vezető főtisztviselő. Nógrádban egy-egy kerület vezetését látta el, bányaigazgatónál alacsonyabb rangfokozatként. 96