Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

Az építőanyagot a rákosi téglaégetőtől rendelték pl. 1879-ben és a kapott téglából a gépek alapjait készítették el. A cementet Romániából, meszet Ragályból, Rózsalehotáról, Lónyabányáról, Kistugárból stb. szerezték be. Az építőkő helyben volt kapható. A szükséges épületfát, amiből a munkásbarakkok épültek, az iglói Neuberger Félix cég szállította a zsindellyel együtt. A társulati téglaégetőről kevés megbízható adatunk van. Valószínűleg még a Szt. István társulat idejében, vagy belőle alakult új társulatnak a hatvanas évek végén megindult építkezései idején létesült. Helyileg a Forgách-akna mellett volt az üzem. 1885-ben tudomásunk szerint még használaton kívül állt, mert egy kőművesmester szerette volna kibérelni. A szénbánya társulat 1888-ban már üzemben tartotta a téglaégetőt, de kapacitása az igényeket nem tudta kielégíteni, ezért Fazekas-Zsaluzsányból kellett rendelni a többi téglát. (A saját gyártású tégla többnyire a kolóniák járdáinak javítására volt csak alkalmas.) A kolónia házainak tetejét homokkal beszórt kátránypapírral igyekeztek megóvni, az ideiglenesen létrehozott épületnél ez igencsak időtálló volt. 1878-tól van tudomásunk arról, hogy a marlaschelni Büsscher és Hoffmann cég fedőpapírt szállított a bányának. De rendeltek kátrányos papírt a porosz-sziléziai Hirschbergből (Hausier cég), Bécsből (Otto Grafi német fedőpapírt, facementet közvetítő cég). Kísérletet tettek eternitlapok (Deckplatten) használatára is, amit Beocsinból rendeltek meg. 1879-től ismét visszatértek a kátránypapírral történő fedéshez. A fazsindelyt a véglesi uradalom 1879-1882 között állandó jelleggel szállította a bányának. A cseréppel történő fedés 1880-tól tűnik fel a fazekas-zsaluzsányi rendelések között. A fazsindelyről és kátránypapírról 1889-ben tértek át a bádogtetővel történő fedési technikára, amit a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. szállított a bányatársaságnak. A kolóniák rendezettnek tűnő képe nagyon sok tömegszállást, túlzsúfoltságot, leromlott, gondozatlan épületet takart. Salgótarján tagolt falu-városképe a bányai, üzemi kolóniákkal a kor kétszínű arcát mutatták. A hivatalos elragadtatás azonban odáig jutott, hogy 1886-ban már így írtak a községről: „... Igazi magyar birmingham ez. Szép egyemeletes házak, szellős szobákkal Majd ha az izmosodófák lombja ráborul a házak párkányaira, be édes is lesz itt a pihenés a nagy munka után! A másik központ a kőszénbánya munkások hajléka, ott húzódik el a vasút mentén. Ez már régibb annál. A munkások lakóházai egyszerű svájczi stylben épültek, de az igazgatósági lak megállhatna az Adrássy úton is. Parkok övezik az épületeket, fehérvirágú akáczal, vadgesztenye és jegenyesorokkal. " A bányatelep, kolóniaképe 1872 után városiasabb benyomást keltett Salgótarjánban, mint maga a falu. A kőből és téglából épített gyarmatházak az altiszti és tiszti lakóépületek a szociális létesítmények a kövezett utak mellett a falu vályog- és faviskói, sáros útjai és elhanyagoltsága szembetűnő volt. Salgótarján városiasodása felé az első lépés a bányatelep kiépítése volt, amikor felhagytak a nagy munkásházak építésével és 2-2 család részére szolgáló kisebb épületeket kezdtek emelni. Ennek az igazgatósági politikának a hátterét világítja meg Gerber Frigyes főmérnök, későbbi bányaigazgató levele: „... A tarjáni körzet elszállásolási kérdéseire a jelentékeny mértékben növekvő személyzeti létszám miatt, még mindig nem tudok mást válaszolni mint amit a legutolsó jelentésemben előterjeszteni bátorkodtam: jól lehet, hogy a nőtlen emberek számára elegendő szállásunk van - mégpedig éppen a házasoknál, akiknél ezek élelmezve és kiszolgálva lesznek - a nősek számára azonban csak egy szoba állott üresen. Áfából készült Lipták-barakkokban a mégis jobb lakásviszonyokhoz szokott stájereket nem tudjuk elszállásolni és az esetben, ha nős munkásokat veszünk fel azok közül két lakót - természetesen gyermekteleneket - egy szobában kell elszállásolnunk. Ezért kell nekem minden lehetséges mód igénybevételével a vájároknak lakást szereznem, hogy ez által az ezen körzetben előirányzott 1,3 millió métermázsa szenet a felszínre tudjam hozni, amit rendkívül nehéz a tavasszal távozó liptóiak és parasztok révén még csak részben is teljesíteni, fenn áll ezzel szemben leginkább az a nehézség, hogy minden más munkás nagyobb követelményekkel van az elszállásolást illetően, mint a fönn nevezett két csoport. " Gerber komolyan vette a munkások elhelyezésének kérdését. A legideálisabb lakástípusnak a falusi földszintes, egy család számára épült lakóházat tartotta, melyet ha még oly kicsiny is, de kert és udvar környékez, melyhez a ház mögött egy darab föld tartozik úgy mint a parasztházaknál falun mindenütt látható volt. A társulat eddig a munkáslakásokat többnyire két-, négycsaládos sorlakóhá93