Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

hozzájárult. Egy hét után a rendőrség szabadon engedte, majd május 31-én ismét előállították. Az eseményekben való tevőleges részvételét cáfolta, sőt, a valódi feljelentő személyét is megnevezte Varjassy Béla gépészmérnök 1945. június 6-án tett nyilatkozatával. Hasonlóan nyilatkozott június 5én Róth Ferenc bányamérnök, Róth Flóris unokaöccse, majd június 9-én Fischer Ferenc oki. bányamérnök, volt zagyvapálfalvai kerületi főnök is.

18 Róth Flóris védelmében el kell mondanunk, hogy elsőrendű kötelességének tartotta a vezetésére bízott bányavállalat jól felfogott műszaki érdekeinek a legjobb tudásával, odaadásával való szolgálatát. Hivatalát mindig úgy látta el, hogy a rendelkezésére álló lehetőségek határáig, gyakran azon túlmenően áldozatkészséggel szolgálta a vállalat és munkásainak szociális érdekeit. A legválságosabb helyzetekben is kitartott szolgálati helyén, békés módon igyekezett a munkaadó és a munkavállalók között felmerült ellentéteket áthidalni. A bányászkörökben a munkássággal szemben tanúsított tárgyilagos és megértő magatartásáról volt közismert. Ennek tudható be, hogy 1918-1919-ben a salgótarjáni bányamunkásság bizalma tette meg a szénmedence termelési biztosává. A kritikus időkben a salgótarjáni szénmedencében - szemben az országos tendenciával - nem csökkentette a munkáslétszámot a szénkereslet és a termelés visszafejlesztésének arányában, hanem csak a vidékről bejáró és a mezőgazdaságban elhelyezkedést találó munkássággal redukálta a létszámot. A törzsmunkásságot túlnyomó részben, a széntermelés mennyisége által kívánt mértéket messze meghaladóan tartotta meg munkahelyén. A redukált munkanapok bevezetésével a gazdasági válság idején fedelet és legalább létminimumot biztosított ezeknek a bányamunkásoknak. Róth Flóris jelmondata „Salus Rei Publicae Suprema Lex Est" az elmondottak alapján igaznak tűnik. Mindvégig vállalta és teljesítette. Életének minden percét a munka, családját a bányászok nagy közössége jelentette. A sors hosszú életet jelölt ki számára, méltatlanul elfeledve, kitelepítve 90 évesen hunyt el 1955. március 17-én hosszas betegség után Mezőberényben.

19 Jegyzet 1. Bányászati Lapok. 1955.10. sz. 559. o. Magyar Életrajzi Lexikon. Bp. 1969. II. k. 538. o. Dzsida József: A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. nógrádi szénbányászatának története. 1868-1943. Salgótarján. 1944.145. o. A Munka. 1936. december 22. 2. Bányászati és Kohászati Lapok. 1887.14. sz. 115. o. A Munka. 1936. december 22. 3. Dzsida József. 1944. im: 145.0. Magyar Életrajzi Lexikon. 1969. im: 538. о. Bányászati és Kohászati Lapok. 1936.373. o. 4. Dzsida József. 1944. im: 145.0. A Munka. 1936. december 22. Bányászati és Kohászati Lapok. 1936.373. o. 5. Babics András: Az észak-mecseki kőszénbányászat története. Bp. 1967.56. o. Bányászati Lapok. 1955.559. o. 6. Bányászati és Kohászati Lapok. 1936.373. o. A Munka. 1936. december 22. Babics András. 1967. im: 56. о. Magyar Életrajzi Lexikon. 1969. im: 538. о. 7. Bányászati és Kohászati Lapok. 1918. 343. o. A pénzügyminiszter 1918. szeptember 28-án a 126952. sz. rendeletével módosítom a Dzsida József könyvében és ennek nyomán a Bányászati Lapokban megjelent 1916-os téves adatot. 8. Vajk Péter: A haladás szelleme a Bányászati és Kohászati Egyesület történetében. In: Bányászati és Kohászati Lapok. 1949.171. o. NTM. Dokumentumtár: 88.8.74-76., 88.8.86. 640