Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

5. BARNAKŐSZÉN-BÁNYÁSZAT A KARANCS ÉSZAKI LEJTŐIN ÉS AZ IPOLYON TÚL Észak-nógrádi (dél-szlovákiai) szénelőfordulások A miocén kori barnakőszén fő elterjedése a kelet-nógrádi és a kékkői (Modry Kamen) szénterület között oszlik meg. Míg az előbbi megyénk területére esik és csak jelentéktelen részei nyúlnak át a mai szlovákiai (Csákányháza - Cakanovce és Romhány-pszt. - Lipovany) területére. A kékkői vagy dél-szlovákiai szénterület teljes egészében Szlovákiához tartozik. A kékkői telepeket létrehozó láprendszer összefügg a kelet-nógrádi területtel, a két terület fejtésre érdemes részeit a későbbi tektonikai és lepusztulási folyamatok különítették el egymástól. Csákányháza (Cakanovce) szénelőfordulását a szakemberek csak annyiban tekintették salgói típusúnak, hogy ezt is bazalttufa védte meg Szilvágy laposán a lepusztulástól. Két, egymástól 12-15 méter távolságra fekvő telepével Karancskeszi barnakőszéntelepére emlékeztet. Az alsó telep 0,5-1,2 métert elért vastagságából az alsó rész 0,1-0,3 méter fekete palával átszőtt, a felső rész tiszta barnakőszén. A 0,6-0,8 méter vastag felső telepet agyagos betelepülések osztják 3-6 szénpadra. A feltárt telepet már lefejtették, 5011 Kcal/kg. fűtőértékkel. Vitális István szerint a bazalttakaró szárító hatására volt jó minőségű a telep, melynek értékeit kedvezőnek írta le. Amikor újból megkutatták Romhány-puszta (Lipovany) környékét, Papp Károly 1915-ben a fűtőértéket 4920 Kcal/kg-ban írta le. A dél-szlovákiai barnakőszén-terület (kékkői) Ipolyságtól (Sahy) Losoncig (Lucenec) terjed. A kibúvásokon itt is megindult már a 19. század közepétől a barnakőszén bányászata (Kiszellő - Maié Zlievce, Nagykürtös - Velky Krtis, Óvár - Olovary). A szénbányászat nagyobb arányú megindulása itt 1945 után kezdődött meg, amikor alapos kutatások után a telepek vastagságát és kiterjedését meghatározták. Leggazdagabbnak a Plachtinsky pótok (Palojtai patak) menti, illetve Horné Strháre (Felső Esztergály) - Nógrádszakáli fővetők közé zárt terület bizonyult. Ennek a központi medenceszakasznak Modry Kamen (Kékkő), Horné és Stredné Plachtince (Felső- és Közép-Palojta) Dulov Dvor, Maié Straciny (Kis-Sztrácin=Kishalom), Zihlava (Zsihlava=Csalányos), Vátovce közötti része, keleti irányban Bukovec, Malá Vieska (Tótújfalu, Tótkisfalu), Slovenské Klacany (Tótkelecsény= Podluzsanka), Horné Strháre (Felső Esztergály) tájáig a Dolná Strehova-i (AlsóSztregova) tortonai árok nyugati felére is átterjed, s innen keleti irányban már műrevaló telepeket nem találtak. Hasonló volt a helyzet Stredné Plachtincétől (Közép-Palojta) nyugatra, a fővetőn túli pribeleci „sasbércen" s a vinicai árok irányban is. A területen két ÉNY, illetve É felé ki vékonyodó telepet különböztetnek meg egyen-ként 1,7 méteres vastagsággal. Az alsó telep azonban a medence DK-i részén két padra oszlik, s ezeket gyakran 10-20 méter vastag meddő választja el egymástól. A teljes kifejlődés itt is három telepes, sőt vékonyabb ún, kísérő telepek is előfordulnak. Az alsó telep feküje képlékeny agyag és meszes homok. Az alsó telep két padjából a felső telepet egyenletes vastagsága és kiterjedése mellett szívóssága is jellemzi.

1 Jegyzet 1. Magyarázó Magyarország 200 000-es földtani térképsorozatához. M-34-XXXII. Salgótarján. Bp. 1966.108-115. o. 574