Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

A salgótarjáni szénterület termelése országosan az első helyre emelkedett, bár feltűnő, hogy ha az átlagos salgótarjáni szén minőségét a korábbival összevetették, határozottan érezhető volt a minőség romlása. A mennyiségi mutatók állandósítása érdekében ezért folyamatos bányatelek adományozás jelenik meg. 1900-ban pl. 6 bányatelket kaptak Etes, Pálfalva, Salgótarján, Kazár környékén 165,6 ha terjedelemben. 1904-ben már Baglyasalja, Kazár, Zagyvaróna, Salgótarján községek határai ismét szerepeltek az adományozásban. A szénpiac felvevőképességének csökkenése azonban szabályozta a vállalat termelését. A vezetés ezért elhatározta régebbi szénterületük átkutatását s reményeik szerint ezzel bővíthetik a feltárható széntelepek számát. Kazáron, Kisterenyén fúrásokkal, kutatóaknákkal vizsgálódtak. Kotyháza, Marokháza, Nyárjasvölgy pusztákon egy-egy kutatóaknával az ún. pálfalvai minőségű szenet érték el.

31 1905-től a szénpiaci konjunktúra a széntermelést 830 000 q-val emelte meg s ezzel 14,2 millió q barnaszenet hoztak a felszínre Nógrádban. A termelés emelkedése úgy következett be, hogy közben csökkent a munkáslétszám, különösen az 1906-os kivándorlási hullám következtében. Az 1906-os év jellemzője volt egyes területek visszaadása a leművelés következtében: Felsőpálfalván, Etesen, Salgótarjánban, Zagyvarónán, Kazáron. Vele szemben Mátranovákon végeztek új feltárásokat. Ebben az évben lett az igazgatóság tagja ifj. Chorin Ferenc megyeri Krausz Lajos helyett. A vállalat vezetése egyre erőteljesebben foglalkozott a munkáskérdéssel, mivel érzékeny veszteséget okozott számukra az 1906 júliusi tömeges felmondás. Eddig nem foglalkoztak a kérdéssel, mivel megszokták, hogy tavasszal munkásaik egy része abbahagyja a bányászkodást és hazatérve mezőgazdasági munkával foglalkozik. Az ilyen felmondást nem fogadták aggódással, mert a meleg idő lecsökkentette a szénkeresletet. Most 1906-ban más történt. Emelkedett a kereslet, a munkások nagyobb része azonban Németországba vagy Amerikába készült. Emelkedett a munkabér, a toborzások pedig nem jártak sikerrel. A megmaradó munkások pedig sztrájkolni kezdtek gazdasági követelések miatt.

32 A munkáslétszám megtartásának fontos eszköze volt a törzsgárda kialakítása, melyet a kolonizált, illetve az állandóan visszatérő „kétlaki" munkás alkotott a medencében. A munkások elszállásolási lehetősége súlyos gondokat jelentett a vándorüzem zökkenőmentes működésének követelménye miatt. Az igazgatóság tudatában volt annak, hogy bányáik emberileg belátható időn belül kimerülnek, új bányákat kell létesíteniük, aminek következtében sok és főleg nagyobb szabású, hosszabb időre tervezett épületet nem kifizetődő számukra építeni. A bányának ezt a „vándorüzem" jellegét már az 1880-as években megállapította az egyik bányaigazgatósági jelentés, és ez a bányakolóniák építkezésében is megnyilvánult. Ugyanakkor a betelepített munkásokra az üzembiztonság szempontjából is éppúgy szükség volt, mint idénymunkásokra és így állandó jellegű lakóházak építésére, mint barakkokéra. Ezt az igényt a századforduló után új építkezésekkel és részben bérlakásokkal igyekeztek megoldani. (Bérlakásként a Zagyvapálfalvai Táblaüveggyár ideiglenes felhagyása miatt megüresedett lakásait vették igénybe.) A vándorüzem problémát feltétlenül figyelembe kell vennünk a társulat építkezéseivel és azok ideiglenes jellegével kapcsolatban. A vállalatnál dolgozó bányamunkásság nagy részét a századforduló után már csak Liptó és Bars megyénk szolgáltatták. Az örökös tartományokból származó munkások nagy része eltávozott. „A folytonos munkáscserélgetésekkel nagyon nehéz a szakmányokat leszállítani, ellenkezőleg: a munkásoknak engedményeket kell tennünk, amik által őket aklimatizáljuk... Új kolóniák, valamint más jótétemények által még sikerülni fog állandóbb jellegű személyzetet nyernünk" - írták a bánya vezetői. A dualizmus időszakában a paraszti gazdaságból, a mezőgazdasági munkából kiszorultak főleg a megye iparosultabb területein jelentek meg, így a nógrádi szénmedencében találtak munkát. Kezdetben a kevésbé fizetett munkahelyeken alkalmazták őket, majd a külföldi szakmunkások eltávoztával átvették a helyüket. Szabó Zoltán szerint a bányászat társadalom-átalakító hatását a szénmedencében a szén kitermeléséből adódó üzemi tulajdonság határozta meg: a fluktuáció, mely a tájra gyakorolt hatása, a periódusosság a bányamunkások létszámában és tagolódásában mutatkozott meg. A munkáslétszám ugyanis a bányavidéken két csoportból tevődött össze: állandó vagy telepített munkás mellett időszaki, azaz alkalmi „kétlaki" munkásból. Az alkalmi munkások között különbséget kell tenni 445