Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

3 250 000 m

2 területet tártak fel. Károly-akna (208 m) mélyítéséhez 1890-ben fogtak hozzá. Kezdetben az SKB Rt. aknái faszerkezetű aknatornyokkal készültek, az utóbbi két aknát azonban már vasszerkezetű tornyokkal helyezték üzembe. A társulat salgótarjáni bányáit kezdetkor két kerületre osztották fel: inászóira és salgótarjánira. Az SKB Rt. salgótarjáni bányaigazgatóságához tartozó bányák a kilencvenes években már három bányakerületben találhatók: salgótarjáni, inászói és pálfalva-etesi. Az utóbbi neve 1925 után baglyasaljai kerület lett. A fellendülés első évében 1879-ben újabb bányanyitásra került sor (József-akna), majd ezt követően 1900-ig a korábbinál is erőteljesebb fejlődés következett be. Egymás után kezdik meg a bányák feltárását: Inászón a Zichy-aknát, Salgótarjánban a Forgách-aknát, Károly-aknát, Székvölgyön a Lajos-tárót, Zagyvarónán a Gusztáv-tárót, Pálfalván a Frigyes-aknát, Etesen az Amália-aknát. Az SKB Rt. 1888-ban vásárolta meg az Etesi Kőszénbánya Rt. szénjogosítványait s ezzel 1839 kh területtel gyarapította vagyonát. Az átvett kőszénpilléreket lefejtették, az üzemet (Ágoston-táró) beszüntették. Helyette a birtok nyugati és keleti részén új aknákat mélyítettek: Károly-akna és Ferenc-akna néven. 1890-ben a fennállásuk óta a legnagyobb széntermelést érték el (6,5 millió q), amit a megkezdett és befejezett beruházásoknak köszönhettek (1890-ben készült el, és kezdte meg termelését március 1-én a Ferenc-akna, augusztus 4-én Lajos-táró, október 1-én Károly-akna). Inászó bányatelepet és Székvölgy bányatelepet 3,5 km hoszszú vasúttal kötötték össze. Mint írták: „Államvasutakon életbeléptetett új helyi árszabályozás a társulat kőszenének terveik szerint nagyobb piacot fog szerezni, olyan helyekre is eljut a szén, ahová a díjszabás díja és komplikált módja miatt nem volt szállítható" 1893-ban a bányáknál végtelen kötélszállításra siklókat telepítettek, a zagyvái keskeny nyomtávú vasutat kettősvágányúra építették át (Rezső- és Király-táró), a zagyvái rakodón gőzüzemű osztályozót építettek, új munkás és tisztviselő lakásokat, iskolát, tanítói lakást emeltek. 1894-ben vették meg a „Brassói bánya és kohó-részvény-egylet" öszszes magyarországi kőszénbányáit és kőszénjogait. A vállalat termelése évről évre emelkedett. A társulat alapszabályát is megváltoztatták (2. §) s ezek szerint célja: a) Magyarországban, Nógrád megyében fekvő, a társulat tulajdonát képező salgótarjáni, zagyvái, inászói, pálfalvai, etesi, kazári, szőrösi, vecseklői, csernyiki, b) Hunyadmegyében fekvő zsilvölgyi, c) a netán később bárhoi megszerzendő kőszéntelepeknek kiaknázása és értékesítése, d) ipartelepeknek alapítása, megszerzése és üzemben tartása. A Királyhágón túli bányák a megvásárlás évében 3 millió q kőszenet termeltek, 1913-ra 13 millió q-ra emelkedett termelésük. A célt ezért így fogalmazták meg: ,A társulatot ezen vételnél két szempont vezérelte. Az első az volt, hogy a termelést tetemesen fokozza, de el volt tökélve arra is, hogy a Zsilvölgyében a magyar nyelvet és kultúrát meghonosítsa. Ugyanazon nehézségek állták itt útját, melyekkel a társulatnak keletkezésekor kellett megküzdenie. Új, magyar tisztviselői kart törekedett a Zsil-völgyben letelepíteni és a székelységből magyar érzelmű munkásságot szerezni. A termelés fokozása érdekében új aknák voltak mélyítendők, új berendezések létesítendők". Az SKB Rt. ezzel 56 millió m

2-t kitevő bányabirtokkal rendelkezett a Zsil-völgyében s a francia nagytőke terjeszkedése elé emelt gátat egy ideig Erdélyben. 1903-ban az Urikány-Zsilvölgyi Társulattal együtt megvette a Felsőzsilvölgyi Kőszénbánya Társaság összes bányarészvényeit, melynek központja a Hunyad megyei Lupényben volt. Az 1907-ben jelentkező szénhiány hívta életre a zsilvölgyi állami szénbányászatot azon a zárt egészet alkotó területen, amely a Brassói Bánya- és Kohómű Rt. jogutódjának, az SKB Rt.-nek a bérletében maradt 1916-ig. Nehéz feladat hárult ennek következtében a vállalatra. Az állam tulajdonába került tiszti lakásokat, munkásházakat, üzemi épületeket és gépi berendezéseket pótolni kellett úgy, hogy a termelés fenn ne akadjon. A társulatnak rövid idő alatt be kellett fejeznie a munkákat. Új tiszti, és munkásházakat, kaszinót, kórházat, iskolaépületeket, gépészeti és egyéb berendezéseket létesítettek s közben a termelést fokozták. 1913-ban 12 825 400 millió q volt az itt kitermelt kőszén mennyisége. A vétel alkalmával kitűzött célt is megvalósították s a zsilvölgyi bányászatuk központjául a Hunyad megyei legnépesebb magyar községét, Petrozsényt is kiépítették.

26 1873-ban a hazai barnakőszén-termelés 9,5 millió q-ra emelkedett, s ennek legnagyobb részét a salgótarjáni bányavidék szolgáltatta. A hazai szénbányászat 1880 évi 18,2 millió q-ról 1900-ig 65 millió q-ra emelte termelését. A vasúti hálózat 1880-1895 között 7000 km-ről 14 000 km-re növekedett. 440