Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

tesülésüket közlik, amikor is „... magától gyulladt meg és izzott erős füsttel két hónapig. Az imitt-amott előtörő lángok a földműveseknek ételeik megfőzésére szolgáltak. Az elégett fold négy ölnyi hosszúságban, kettő szélességben és kétlábnyi vastagságban kőszénné lett, mely tűzben nagy lánggal, de kénes szaggal ég. " Az idézetből is látni, hogy a cikkíró azt hitte, hogy a szén az elégett földből keletkezik. A következő híradás Mária Terézia - jól ismert - szén lelésével kapcsolatos rendeletével függ össze. Matussek Vencel és Fischer Antal pesti kádármesterek - a kitűzött nagy jutalom reményében 1768 nyarán jelentették, hogy Salgótarján határában, br. Péterffy erdejével határos Jankovich birtokon szenet találtak. Ez a két iparos volt tehát, aki leírta a salgótarjáni szén megtalálását, így érdemük elvitathatatlan. A Helytartótanács által kért mintát a Brennbergbánya történetéből is jól ismert Morgenbesser Ferenc, alsó-ausztriai bányamester vizsgálta meg, s részben minősége, részben pedig a Pesttől való nagy távolsága miatt a felfedezett szenet gyakorlati célra használhatatlannak minősítette. Valószínűleg a széntelep felső részéből vett szénmintát találták nem megfelelő minőségűnek, bár megjegyezték, hogy mélyebbre ásva valószínűleg jobb minőségű kőszenet lehetne találni. A közlekedési eszközök és a gyáripar fejletlensége miatt az országban csak kezdetleges szénbányászat alakult ki, nem akadt olyan vállalkozó, aki a szenet rendszeresen termelte, illetve felhasználta volna. A Salgótarján környéki szénelőfordulás 1768-as felfedezésével egyidőben Migazzi Kristóf'bécsi bíboros érsek, váci püspöki helytartó már szénbányát nyittatott Verőcén (Nógrádverőce) és 1768-1771 között széntermelést is végeztetett. A váci és a szomszédos községek kézműves iparosaival próbáltatta ki a termelt szenet, de nem tudott kedvező véleményt nyerni. A nógrádverőcei lignitszerü barnaszenet gyenge minősége ellenére az első világháború előtt és a háború éveiben is termelték. A kosdi szén ugyan sokkal jobb minőségű volt, mint a verőcei, de út hiányában csak az 1910-es években indult meg a szén termelése. A kőszén hosszú ideig nem tudott a szabadon kutatható ásványok közé kerülni. Ezzel meghiúsult annak a néhány vállalkozónak, így a Verőcén próbálkozó Carl Nützen v. и. z. Sanderspiel budai bányapolgár törekvése is, akik a bányabíróságok állásfoglalására támaszkodva a földesúri birtokon kőszén kitermeléséhez kezdtek. Ahhoz, hogy az emberek tudatosan keressék a szenet, földtani, bányászati megfigyelések, azaz a tapasztalati tudás mellett a szén értékesíthetősége elengedhetetlenül fontos. A kutató-vállalkozó és a földtulajdonos érdeke egyszerre ütközött össze 1768-ban a verőcei szénelőfordulásnál. Nützen a Selmecbányái bányabíróság engedélye alapján 1771-1772-ben kutatott a vidéken és tárót hajtott ki a váci püspökség birtokán. Mint kiderült, végzetes hibát követett el, az egyház mint birtokos tiltakozott a bányanyitás ellen, s húszévi küzdelem után eltiltotta a bányászattól bírói határozattal budai polgárunkat. II. József 1782. március 22-én kelt rendeletében az összes vármegyét és várost felszólította a területükön található szenek bejelentésére, melyre 13 vármegye és 8 város - közöttük Baranya, Nógrád, Sopron vármegyék, Pécs és Sopron városok - adott jelentést szénleletekről és a szén felhasználásról. Nógrád megye: Somoskő, Tarján és Verőce nevét jelölte meg, mint olyan területet, ahol szénelőjövetel ismeretes. Az már csak a szakirodalomból tűnik ki, hogy a nógrádi, borsodi, a pécsi és a soproni bejelentések voltak megalapozottak. Míg Mária Terézia 1758-ban szabad ásványnak minősítette a kőszenet Ausztriában, Magyarországon II. József 1781. október 26-án a földtulajdonosok javára döntött: azé a szén kitermelési joga, akié a föld. Az a tény, hogy a kőszén tulajdonjogát kizárólag a földbirtokhoz kötötték, s így az nem került a fenntartott ásványok közé, ellentétes volt az osztrák tartományokban bevezetett jogrenddel, ahol a kőszén a szabad ásványok közé sorolódott. Igaz azonban, hogy Magyarország nem tartozott az osztrák tartományok közé, a rendelet ennek ellenére hosszú időn átható akadályt állított a kőszénbányászat fejlődésének az útjába. A kutatás állami támogatásával szemben a bányák szakszerűtlen művelése és technikai elmaradottsága részben a tőkehiányra, részben a szénfelvevő piac hiányára, de legfőképpen egyes földbirtokosok ellenállására is visszavezethető.

6 A megye természeti kincseit számbavevő összefoglaló leírás csak a hajdani ásványi kincseket említette, s nem szólt a nógrádi szénről: „ámbár sok hegyei vannak, mégis nemes érceket nem mutathat, pedig hogy hajdan bányákat mívelt, azt a Lónya-bánya, Szinó-bánya helységeknél található bányaüregek világosan mutatják". 44