Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

ződést a vármegyei törvényhatóság felterjesztésével a pénzügyminisztérium felülvizsgálta, s a vármegyének jóváhagyásra ajánlotta. A bányászat ügye azonban megállt. Okát részben a gazdasági életben bekövetkezett változásban, részben a községbeli földbirtokosok visszalépésében kereshetjük. A tulajdonukban lévő birtokot vagy kivonták a vállalkozásból, vagy olyan magas pénzügyi igénnyel léptek fel, hogy azokat a közvetítő vállalkozó nem tudta teljesíteni. A vállalkozás ügye hamarosan lekerült a napirendről. 1923. október 19-én Bortnyák Istvánnak írt magánlevélből válik ismertté, hogy a pásztói szénjogok napirenden voltak. Kaluzsa főjegyző és pásztói községi elöljáróság hivatalosan ugyan nem foglalkozott az üggyel, de a főjegyző és Matuszka apátplébános látták a szerződést, melyet sok pásztói lakos is aláírt. A szerződés főbb pontjai szerint 4%-os haszonrészesedés, a községi középületek évenkénti egy vagon szénnel ellátása és villamos világítás szerepelt benne. A főjegyző nem tartotta komoly vállalkozásnak a szénbánya tervét, de az apátplébános szerint nagyon komolyan foglalkoznak vele „s biztos tudomása szerint amerikai pénzzel dolgoznak". Az ismeretlen vállalkozók egy fúrást is létesítettek, amelyben állítólag 30 méter mélységben egy 0,2 méteres vastag telepet ütöttek meg. Tudomásunk szerint szénbányát nem nyitottak.

1 Jegyzet 1. Heves vármegye. Szerk.: Borovszky Samu. Bp. 1909.177. o. Nógrád megye műemlékei. Bp. 1954. Szerk.: Dercsényi Dezső. 326. o. Bortnyák István magánlevele. 1923. október 19. Bolyk. Salgótarján Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. 1. A salgótarjáni szénbányászat története a kezdetektől 1860-ig Müller János - valójában Ruttkay Sándor ev. lelkész - az inászói bányatelepen a Nógrád megyei tanítók közgyűlésén (a felolvasás szerzője, Belitzky János szerint) 1880. szeptember 9-10-én a salgótarjáni kőszénbányászat keletkezéséről tartott felolvasáson mondta: „A tenger közepéből felmerült egy tündérsziget és ez a sziget San Francisco, azaz hogy Salgótarján ". A felfokozott lelkesedést a bányatársulati igazgató tanítóból a barnakőszén embert és tájat átformáló évtizedei váltották ki a Salgótarjánnal szomszédos Inászó bányatelepen. „Ez a felénk tátongó „Mária" tárna az őstárna, hol az elsőfelharsanó „Glück auf ' (Szerencse fel!) proklamálta Salgótarján szerencséjét és jövőjét!" Hai évtized elmúltával azonban a helyi újság szerkesztője féltőn emelte fel szavát: „Salgótarjánt a kőszén tette azzá, ami. És ha nem iparkodik, ugyancsak a kőszén teszi azzá, ami volt"... „A kőszén az, ami Salgótarjánt hirtelenül, amerikai módon kiemelte a homályból és ha polgárai ideje korán észre nem térnek, a kőszén lett volna ismét az, amely Salgótarjánt ismét oda löki az ösmeretlenségbe". Már a 18. század elején ismeretes volt a barnakőszén. A felszín közeli széntelepek öngyulladása következtében tapasztalható talajfelmelegedést, a tűz miatt sokszor érezhető füstgázt még természeti ritkaságnak tartották. A salgótarjáni határban tapasztalható jelenséget már a Radványi Ferenc megyei jegyző által készített latin nyelvű leírásból ismerjük először. A nagy valószínűséggel 1726-29 között keletkezett kéziratában a Medves keleti oldalában lévő Vecseklő településsel kapcsolatban írta a következőket: „Beszéli a lakosság, hogy területünkön van egy verem, melyben nem tudni, hogy mi427