Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

ta fel a szénnel telt csilléket. „Ennek is 550 V-os egyenáramú motorja volt, mellette a negatív pólust kép­viselő, földbevert síndarabbal. Az ereszke alján egy kb. 300 l/perc teljesítményű, egylépcsős szivattyú, ugyancsak villamos meghajtással, nyitott egykéses kapcsolóval és házilag készített olvadóbetéttel ellátott biztosító aljzattal. Persze, mint általánosan mindenütt, ennek sem volt burkolata". A bányabeli munka­hely viszonylag tiszta volt, száraznak tűnt a többi bányatérséghez képest. Megfigyelhető volt a bá­nyászok nehéz fizikai munkája is, amelyet a réselésnél, fejtésnél és a szénnek csillébe rakásánál ki­fejtettek. „Látnom kellett azt az erőlködést is, amelyre szükség volt a megrakott rossz állapotban lévő, kisiklott csillének a még rosszabb vágányokra való beemelésénél. " Szinte érthetetlen volt az a közöny, „amelyet az üzemvezetőtől kezdve az aknászok, a vájárok, a csillések és a többi segédszemélyzet, végül a gépészeti karbantartás személyzete tanúsított a nehézségekkel szemben... Úgy láttam az emberi türe­lem sem marad el sokkal a bányalovakétól. Ezek is megtanulták, hol és hogyan kell nekirugaszkodni a szénnel vagy meddővel megrakott csillevonat indításának, hogyan és hol kell megállni, fordulni, kitérni és húzni, húzni anélkül, hogy erre nagyon biztatni kellene őket... Csak káromkodni nem tudtak... Baglyasaljai bányavasutak Baglyasalján is a bányavasút nemcsak a szén szállításában, hanem a község közlekedésében is fontos szerepet töltött be. A külszíni bányavasút központi állomása a Sára rendezőpályaudvara volt. Ennek nyugati oldalán, a patak partján állt a szállításvezetői és a telefonközpont épülete, az ács-, az asztalos- és a csillejavító-műhely. Távolabb Szánas-lejtősakna robbantószer raktára volt található, ami később pályafenntartási iroda és raktárként szerepelt. Sára rendező északi végén futott be a Gusztáv és a már kimerült András és Katalin- aknák, a megmaradt lakótelep forgalmát ellátó vasút­vonal. Eredetileg a község mellett, a hegy szélén futott, később a gyakori tűzesetek miatt a hegyen egy 310,8 m-es alagúton haladt át, majd András-aknánál kezdődő újabb szakasza 1136,6 m hosszú volt. A Gusztáv, az András és a Katalin-aknák vasútvonala a baglyasaljai rakodóig 4,1 km hosszan gőzmozdony vontatásra volt berendezve. Ehhez igazodott az alagutak szelvényének 2,9 méteres ma­gassága. A hosszabbik alagútban azonban a gőzmozdonyok tüzet és gyakran füstmérgezést okoztak, s mellette a magas szelvény nehezen bírta a főtenyomást. Kezdetben az alagút közepe táján 60 mé­teres légaknát hajtottak ki, azonban a helyzet nem javult. Ezután határozták el 1895-ben a villamos­üzemű vontatás bevezetését. Az első villamos mozdonyokat (4 db) a Ganz Villamossági Rt. szállí­totta, kimondottan a baglyasaljai viszonyokra szerkesztve. Ezek a mozdonyok 2x25 LE teljesítmé­nyű motorokkal voltak felszerelve. A Sára rendező pályaudvart a kerület szén-, anyag- és személy­szállítására a gazdaságosság szempontjait figyelembe véve átgondoltan telepítették meg. A vasúton minden üzem, raktár, iskola, lakótelep könnyen elérhető volt. Az Albert-aknai vasútvonal a Sára fel­ső, nyugati részéből, a fűtőház előtt ágazott ki. Áthaladt a Baglyas-patak hídján, innen 200 m távol­ságra kezdődött a 2017 m hosszú nyugati irányú Albert-aknai alagút. Az alagút szájától 500 méter­re ágazott ki Szánas-lejtősakna vágányzata. Ennek vége után 200 méterre a vasútvonal az etesi Al­bert-akna felé fordult. A kihajtás alatt lévő Rau-akna irányában is volt egy kiágazás. Rau-aknától Karancsalján, Karancslapujtőn (akkoriban még Bocsárlapujtő, Lapujtőből és Karancsapátfalvából állt, 1956-tól Karancslapujtő) keresztül Karancskesziig (Jenő-aknák), illetve Karancsberényig (a Pa­ula lejtősaknáig) vezetett a vasútvonal. Villamos vontatásra épült, és csak a karancsberényi leágazó volt gőzmozdonyos szárnyvasút. A magyar bányászatban először Baglyasalján alkalmazták a hegesztett sínkötést a sínvégeknél. Ez a megoldás csökkentette a fenntartási költségeket s emelte a vontatási sebességet. 1944 végén a szállítópályák állapota lehetővé tette 2000-2200 csille (6,3 q) szén naponkénti szállítását ( 12 600­13 860 q). A szállítópálya felújítása során az 1922 előtt épített vágányok eltorzult irányvonalait és kanyarulatait kiegyenesítették, a kanyarokat 50 m-ről 60 m-es sugarúra építették át. A vasútvonal után a bányacsillék korszerűsítésére is sor került. A csillék kezdetben nem moz­donyüzemre készültek, ezért sok gondot okoztak. Abból a korszakból maradtak fenn, amikor a kosaras, majd talicskás szállítás nem tudott lépést tartani a termelés felfutásával. Az első csilletipus 378

Next

/
Thumbnails
Contents