Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
adott ki: az egyiket 1781-ben, a másikat 1788-ban. A rendeletek azonban csak a bánya-közigazgatási és bányahatósági szervezetet szabályozták, így a partikuláris jogforrások továbbfejlesztése volt. Magyarországon a kőszén a földnek tartozéka volt, akié a föld, azé a földnek terménye és a földnek minden alkotó része. Tóth Gáspár a „Kőszén és bányaszabadság" kérdésében 1897-ben azon a véleményen volt, hogy „ma a földtulajdontól elválaszthatatlan tartozóknak kell tekintenünk" a kőszenet. Ugyanis az 1788. június 20-i udvari kamarai rendelet, melyben először fordult elő a kőszénre vonatkozó rendelkezés, a földtulajdonosnak a kőszénhez való jogát állapítja meg. Ha nem is teremtett jogi helyzetet, az kétségtelen, hogy szabályozta a tényleges állapotot. Az 1791-es év fordulópontot képez, mert ezévben alaptörvényben állapították meg, hogy „a felség bányafőúri jogának épségben maradása mellett a bányajog rendezése a törvényhozás egyik tárgyát képezi". Az 1791-es országgyűlés 67. tc-e egy választmányt (deputatio montana) bízott meg a magyar bányatörvény javaslatának az elkészítésével. A javaslat azonban nem került az országgyűlés elé. Az 1827. évi 9. te. által (in re montanistica) egy új választmányt küldött ki, mely 189 cikkelyből álló törvényjavaslatot dolgozott ki. Ez sem került az országgyűlés elé. Ezeknél a kísérleteknél fontosabb az 1844. évi bányatörvény-javaslat, mely a bányaszabadság álláspontjára helyezkedett, de az alsó tábla 1844. március 28-án, az országos választmány május 7-én, a felső tábla pedig május 20-án elutasította. Ezzel a földbirtokosok tulajdona maradt a kőszén továbbra is. Ezt a bányatörvény-javaslatot lehet az utolsó kísérletnek tekinteni a bányatörvény megalkotása érdekében. A magyar kőszénbánya vállalkozók 1848. május 16-án Pesten tartott gyűlése indítványozta a kőszéntelepeket továbbra is a földbirtok tartozékának tekinteni. A bécsi kormány 1849-ben bányatörvény-javaslatot készíttetett, majd a beérkezett javaslatok és észrevételek alapján átdolgoztatta. Egy újabb szakbizottság tanácskozásának és javaslatainak az eredménye lett az 1854. évi május hó 23án keltezett császári nyílt parancs, mely a törvényt a magyar szent korona országaira nézve is 1854. november 1-től joghatályba léptette. Bányászati jog szempontjából az általános osztrák bányatörvény kiindulási alapja az 1811. évi osztrák polgári törvénykönyv elve volt, azaz a föld tulajdonjoga a földkéreg mélységéig terjed. Az ásványi nyersanyagok a föld tartozékát képezik és azokkal a földtulajdonos szabadon rendelkezett. Az osztrák általános bányatörvény a Habsburg-birodalom egész területén a polgári átalakulást elősegítő, az energiaigényt kielégítendő bányászatnak a tőkés folyamatba való beilleszkedését célozta. Amikor a fenntartott ásványok vonatkozásában bevezette a bányaszabadság elvét, a föld tulajdonosától elvonta a szénbányászat jogát (illetve nekik is kötelező lett engedélyért folyamodni esetleges bányanyitás érdekében) s ezzel a bányászati jog megszerzését mindenki számára lehetővé kívánta tenni. A földbirtokosok úgy vélték, hogy a bányatörvény sújtja érdekeiket, csorbítja a tulajdoni jogot, és egyoldalú. Idézzük a kortársat: „...miután pedig a földbirtokosok rendezetlen körülményeik miatt maguk nem nyithatnak kőszénbányákat, vállalkozók lépnek a térre kisebb nagyobb haszon és szerencsefejében, aszerint, mint közelebb vagy távolabb van a bánya a közlekedési (vízi, vasúti) vonalakhoz, s a mint bővebben vagy kevésbé, s jó vagy selejtes anyagot szolgáltat a bánya", írta Majthényi Péter 1860-ban. Az uralkodó beavatkozása egyben az állam beleszólását jelentette az egyébként korlátlannak elismert földtulajdon szférájába. Az adományozással megszerzett bányatelket önállóan telekkönyvezték, sőt a bánya felszíni ingatlanait is bejegyezték a bányatelekkönyvbe. A földtulajdontól azonban az ásványi nyersanyagok tulajdonjoga elvált, mert az ingatlan tulajdonos is csak abban az esetben kutathatta fel és termelhette ki a földjében található ásványi nyersanyagot, ha erre az uralkodótól adományt kapott. Mária Terézia uralkodása óta a bányászati technika fejlődése és gazdasági érdekei miatt a bányajog reformálására égető szükség volt. Ebből a szempontból az osztrák általános bányatörvény - igaz az alkotmányunk sérelmére - a bányászatra előnyös volt. A bányaszabadság elvén alapult, s a hazai bányászat viszonyainak, követelményeinek megfelelt. A lényeges vonás benne az, hogy az ásványszén a fenntartott ásványok közé került. Az ellentmondása a sajátos bányaviszonyainkból következett. Az 1861. évi országbírói értekezlet az Ideiglenes Törvénykezési Szabályainak VII.R. 1. §./1861. július 23./ ennek a törvénynek a kőszénre vonatkozó 284. és 285. §-át a szorosan vett Magyarországra nézve módosította, s ezzel kő34
