Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

csak emlékké halványították a magyar bányászat aranykorát. Ugyanekkor a vasérc és kőszénkészletek felkutatása az ipari, közlekedési infrastruktúra fejletlensége következtében kezdetleges állapotban volt. A bányászat azok közé a kevés gazdasági-műszaki vállalkozások közé tartozik, amelyeknél az írásbeliség igénye igen korán fellépett. A telepviszonyok változása és az ebből adódó külszíni és mélységi terek elhatárolása, a tulajdonviszonyok változásai, a jogviszonyokban bekövetkezett módosulások megkövetelték azok írásba foglalását. Ugyancsak ezt a tényt szorgalmazta a bányaművelés termékeinek értékesítése, az anyagi kockázat vállalása, a bányamunka veszélyességéből adódó problémák az események írásban való rögzítését kívánták meg. Ebből adódóan az első írásos emlékeink közé tartoznak a bányatörvények, a nemesércek, a réz, a vas és a só bányászatára vonatkozó uralkodói, kamarai rendelkezések. A bányatulajdon kérdése összefüggésben állt az adományozással, mely sokban különbözött az egyéb magánjogi tulajdontól és bányahatósági ügymenetelt, térképezést követelt. A kamara-grófsági, majd 1854-től a bányakapitánysági irattárak sok okmányt őriztek meg ebből a szempontból. A széntermelés kezdeti időpontjának megállapítására több nézet, felfogás ismert. Ennek oka, hogy a szén felfedezésének-fellelésének és a művelésbe vonásának időpontja között jelentős évtizedes vagy évszázados eltolódás is megfigyelhető. Az első szénbányánk - Brennbergbánya, 1753 - megalapítása előtt is ismerték a szenet hazánkban, és az újabb kutatások eredményei azt igazolták, hogy a szénlelés terén is Brennbergbányáé az elsőbbség. Molnár László tanulmányaiban, Dávidházy István kutatásaira támaszkodva ismerteti a sopronbánfalvai szén öngyulladását 1567-ből. Zsámboki László értékes kutatásaiból tudható, hogy a magyarországi kőszénre vonatkozó első nyomtatott publikációs közlés Georg Werhner szepesi kamarai igazgató könyvében jelent meg 1557-ben „Az erdélyi sóbányákban gyakorta nagymennyiségű kőszenet bányásznak ki sóval együtt." - írta. Schaffer András nagyszombati jezsuita szerzetes a Rómában élő Athanasius Kirchernek a 17. század közepén adatokat közölt Besztercebánya és Körmöcbánya környékén (Ortut) termelt ásványszenekről. A következő híradást Csiba Istvántól ismerjük, aki 1714-ben kiadott könyvében Dobsina és Zsolna környéki kőszénelőfordulást említ. „Magyarország hegyeiről" с kiskönyvében a kőszénbányászatunk kezdetének az időpontját a 16. század közepe előtti időszakra vetíti vissza. (A XII. fejezetben idézi Werhner, Georg „De admirandis Hungáriáé aquis hypomnemetion" с 1557-ben Antwerpenben kiadott művét.)

2 A sóbányászathoz kapcsolódó kőszénbányászat mellett a Selmecbánya környéki ércbányászathoz és kohászathoz kapcsolódó kőszénbányászat dokumentumait két kutató tárta fel: Pech Antal „Alsó-Magyarország bányaművelésének története 1650-1750" с munkáját 1967-ben adták ki. Jozef Vozár 1969-ben publikálta kutatásainak eredményeit. E két munka alapján a szakmai közvéleményben élő brennbergi 1753-as szénlelési időpont, mint a magyarországi szénbányászat induló dátuma megdőlni látszik. A hazai kőszénbányászat kezdete eddigi ismereteink szerint 1730-hoz köthető, amikor a Selmecbánya melletti Koháry-birtokon feltárták a széntelepet. A Garamszentkereszt szomszédságában lévő széntelepből vett kőszénnel már 1732-ben ércolvasztási kísérletet végeztek. Bán Imre közleménye szerint Tichy József Menyhért 1735-ben a késmárki szenet használta. Egy vizsgálóbiztos kiküldése kapcsán a bécsi udvari kamara 1749-ben írta, hogy Selmecbánya környékén, a már régen ismert „kőszenek" mellé újakat kell keresni. A kőszén magyarországi ismeretéről, a vértessomlói bányászkodás 1740-es évekbeli kezdetéről levéltári adatokat közölt Fülöp Éva Mária 1980-ban. Ezzel megcáfolta a terület kezdeti időszakának történetével foglalkozó kutatók 1780-as évszámát, mely nem a vértessomlói szén felfedezésének és kiaknázásának az ideje, hanem a szénbányászat üzemszerű módjának a kezdeti dátuma. A magyarországi felszínközeli szénrétegek öngyulladása miatt keletkezett talajmelegedést és a sokszor érezhető széngázbűzt, mint természeti ritkaságot 1714-től latin, német, majd magyar nyelvű feljegyzések tartalmaznak. Hazánkban ekkor a Miksa-féle 1573-as bányarendtartás volt érvényben. A szabályozás mellett a bányászati kutatásokra rányomta a bélyegét az a szokásjog is, hogy a felfedezett és mások által nem igényelt szabad bányahelyeket az illetékes királyi bányamester előtt a bányakönyvbe kellett bejegyezni. Az előírt taksa lefizetése ellenében leművelésére a bányamestertől kutatási engedélyt kellett kérni. Ez volt az ún. Mutung, mely feljogosította az igénylőt a kutatásra, 31 к