Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
az ezt követő bányanyitásra és a lelőhely kiaknázására. Lényegesnek kell tekinteni azt a tényt, hogy az engedély ekkor még nem meghatározott kiterjedésű bányatelekre szólt, hanem határozatlan kiterjedésű bányahelyre. Fontos csupán az volt, hogy a bányahely még szabad legyen s ugyanarra a területre más kutató joga ne legyen bejegyezve. A 18. századtól azonban éppen a kőszén helyzete eredményezett vitákat a bányászati jog kérdése körül. Egyes vállalkozók földesúri területen is kaptak jogot a külszíni szénelőfordulások kitermelésére, mely jogi sérelmet okozott. Vitathatatlan azonban, hogy ezek a lépések az ipar energiaellátására vonatkoztak, azt célozták meg, s hamarosan központi iparfejlesztési kérdéssé is emelkedtek. A különféle ércek bányászata, kohászata a textilipar, a szappanfőzés, az üvegipar hamuzsír- és növekvő energiaszükséglete a 18. század közepén az erdők közismert pusztulásához vezetett. Ezt felismerve, Mária Terézia uralkodása idején az ásványi tüzelőanyag felhasználására buzdító felhívásokat bocsátottak ki. Az 1756-os utasítás is ezt a célt szolgálta: „A közérdek úgy kívánja, hogy a természetnek ezt az ajándékát, különösen azon vidéken, aholafahiány nagyon is érezhető, mívelés nélkül ne hagyják, hanem a fa pótlására használják, miként azt más művelt tartományokban már megteszik... " A 19. század végéig a szénbányák termelésének beindítása csaknem minden esetben a következő sémát követte - Molnár László és Bán Imre összegzését figyelembe véve -: kibúvásokban szénnyomok megtalálása, szénlelés még tudatos felhasználás nélkül, a szén kutatásával összekapcsolt kitermelésének megszervezése, zárt kutatmány kérése és kiadása, bányatelek adományozása, üzemszerű széntermelés megindulása, a bányaüzem termelésének az ország iparába való bekapcsolása leggyakrabban vasúti szállítással. Az első szénnyomok megtalálása, a kibúvások felkutatása a szájhagyományok, korabeli feljegyzések adatai alapján történt. Trangous János Kassa város főorvosának vélekedése szerint a kőszén olyan helyeken rejtőzik a föld mélyében „ahol a hó hamarabb olvad" - tehát az öngyulladásos talajmelegedésre már felfigyelt, vagy „ ahol a levegő nagyon kénes szagú" - lásd pl. Salgó-hegy meggyulladása. Az öngyulladásokból levonható következtetések gyakran természeti ritkaságra utaló nyomokként jelentek meg, nem pedig a szénvagyon meglétét demonstrálandó. Radványi Ferenc a 18. század elején Vecseklőről úgy tudta: „Beszéli a lakosság, hogy területünkön van egy verem, melyben nem tudni, hogy milyen kigőzölgések, egykor maguktól meggyulladtak és sok víz ráöntésével sem lehet eloltani". Az első szénlelés időpontját meglehetős pontossággal behatárolják azok a bejelentések, melyeket Mária Terézia 1766. Szeptember 9-én keltezett rendelete után tettek. A 100 arany jutalom kilátásba helyezése mindazok számára, akik tufával, azaz tőzeggel olvasztanak ércet, és 24 arany jutalom azok számára, akik eddig ismeretlen tufa lelőhelyet jelentenek be, meghozta a várt eredményt. Miután 1768-ban a rendeletet a kőszénre is kiterjesztették, egymás után érkeztek a bejelentések. Ismereteink szerint azonban ezeket a bejelentéseket nem követte bányanyitás. A kőszénnek, mint fűtőanyagnak helyben történő felhasználása sem volt ismert. II. József 1782. március 22-én keletkezett rendelete ennek megismerését célozta. Az összes vármegye és város köteles volt bejelenteni a területükön található szénelőjövetelt. A szervezett kutatással összekötött kitermelés során nem a ma ismert módon történt a bányászat. A korabeli források szénásásról beszélnek, gödrökből folyó kitermelés a közismert. Elméletileg már lehetséges volt rövid táró kihajtása is, mely kutatást is szolgált. A termelés szakaszos, a szükségletnek megfelelő volt, ezért az évekig való szünetelés sem ritka. A zárt kutatmány kiadása során a bányabirtok megszerzése érdekében a bányahatóságnál kutatási engedélyt kellett kérni. A kőszén esetében a földbirtokos beleegyezése nélkülözhetetlen volt. Az engedély alapján kapott zárt kutatmány egy 224 öl (424,8 m) sugarú kör volt. A kutatási engedély kérése a földbirtokos saját kutatására is kötelező érvényű, ebben az esetben a bányahatóság jogköre korlátozva volt. A földbirtokosnak módja volt saját birtokán szénásásra, szénkutatásra éveken keresztül is, és csak a megfelelő eredmény után kellett hivatalosan az engedélyt megkérnie. A bányatelek adományozásánál a széntelepről meghatározott ismeretekkel kellett rendelkeznie a kérelmezőnek. A bányatelek, a föld felszínének és mélyének az ásványi nyersanyag kitermelése céljából elhatárolt, a bányahatóság részéről megállapított része volt. Egysége a bányamérték, azaz 12 544 bécsi négyszögöl (45 116 m 2 ). 32
