Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

Európában a kőszén bányászatára vonatkozó hiteles adatok a 9. századig nyúlnak vissza. A „Szász Krónika" 853-ban a kőszén használatáról tett említést. Sheffield környékén 1183-ban már bányásztak (ástak) kőszenet. A durhami medencében, Newcastle bányászatát 1240-re datálják. Walesben 1291-ben szintén bányászkodtak. IL Edward (1306-1327) fellépett a kőszénhasználat ellen és a fatüzelésre való visszatérést írta elő. Hollandiában Rolduk (Klosterrode) apátság Kerkrade birtokán 1113-ban bányászták a kőszenet. Belgiumban a kőszén első felismerésének a dátuma 1049-hez kötődik. Liege mellett 1200 körül egy kovács találta meg a kőszenet. A lüttichi kovács neve után (Hullioz, Hullex) nevezték el Houillenek a kőszenet. Franciaországban a 13. században ismerték az auvergni kőszenet, amit már bányásztak is. St. Etiénben a 14. században kőszenet bányásztak. 1520-ban a kőszén bányászatát veszélyesnek és hátrányosnak minősítették, ennek ellenére megindult a bányászata. Németországban, Rajna-Westfália területén Dortmundban 1317-ben már ásták a kőszenet. 1520ban a werdeni apátság területén már tizedet szedtek a kőszénbányászatból. Sziléziában a 16. században a waldenburgi medencében indult meg a kőszénbányászat. FelsőSzilézia területén a 18. században bányászkodtak. Agricola megemlítette a 14. századi zwickaui kőszénbányászatot. Drezda mellett a 16. században ismeretes volt a kőszén előfordulás. A Saár vidéki bányászat a 18. század közepén indult meg. A barnakőszén-bányászat története sokkal később kezdődött meg. Ismereteink szerint Felső-Bajorországban a 16. században bányászták a szurokkőszenet. 1549-ben a kölni, 1571-ben a meisseni, 1585-ben a westerwaldi barnakőszén terület bányászata indult meg. Németország többi területén a 17-18. században indult meg a barnakőszén bányászata. A 18. századtól az anhalti bányászat „barnakőszén" néven hozta forgalomba termelését. Max Wéber szerint azonban „ezek a bányák még mind fogyasztói és nem termelői szükségletre termeltek". A kőszén első, rendszeres, ipari célú felhasználására is Angliában került sor, ahol a 18. században a nyersvas és acélgyártásban, a gőzgépek energiaforrásának bizonyultak. A szénbányászat egy évszázad alatt megváltoztatta a nyugat-európai országok térképét. Új telepek, városok keletkeztek, az ipari forradalom a szerencsés geológiai adottságoknak is köszönhetően világhódító útjára indult. A fa rohamos fogyása vezetett el a kőszén kokszolásához és „metallurgiai" felhasználásához. Az első szabadalom a kőszén és tőzeg alkalmazása melletti olvasztásról a 16. század végéről származik. 1735-ben állították elő a nagyolvasztókhoz alkalmas kokszot. A 18. században a kőszén ipari mértékű felhasználását döntő mértékben elősegítette néhány igen fontos technikai találmány megszületése. Ezek közül kiragadva megemlítendő: B. Huntsman tégelyacél gyártása 1740-ből, Henry Cort 1784-ben feltalált kavaróeljárásos vasfinomítása, a 18. század végén James Watt gőzgépe a kapitalizmus további fejlődésének nyitott utat a gépi nagyipar alapjainak lerakásával. A vasútépítkezések és a gőzhajózás megindulása a kőszenet véglegesen az ipar „kenyerének" rangjára emelte. Ettől kezdve a kőszén az „emberiség nélkülözhetetlen ásványi nyersanyaga" lett.

1 2.2. A magyarországi barnakőszén-bányászat kialakulásáról A Kárpát-medencében számos helyen megtalálhatjuk az időszámítás előtti, majd római kori érces sóbányászkodás nyomait. A föld mélyében található ásványi nyersanyagok bányászata hazánkban is a legősibb foglalkozások körébe tartozik. Évszázadokon át, megszakítások nélkül a gazdasági élet legszámottevőbb ága volt a só- és az ércbányászat, valamint a kapcsolódó kohászat. A középkori Magyarország területén kiterjedt és a kor élenjáró technikai színvonalát elérő ércbányászatot folytattak a 12-15. században. A történelem kiszámíthatatlan viharai, az évszázados háborúk, a Habsburg birodalom gazdaságpolitikája, valamint az egyre fokozódó geológiai nehézségek, melyek technikai gondokkal párosultak, a 18. század közepe táján már érezhetően csökkentették a magyarországi arany-, ezüst- és rézbányászat jelentőségét. A 19. század elejére kiapadt nemesérckészletek 30