Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

2. A BARNAKŐSZÉN HASZNÁLATI ÉRTÉKÉNEK FELISMERÉSE 2.1. A kőszén megismerésének története - a kőszénhasználat és -termelés történeti adatai A földben rejlő ásványi kincsek felkutatása és kitermelése, majd felhasználása alapvető fontosságú az emberiség történetében. Meskó Attila szerint „Az ipari forradalom nem lett volna lehetséges a fosszilis energiahordozók nélkül. (...)Az ipari forradalom kétszáz éves történetében ugyanúgy szerepe volt a fa hiánya miatt kényszerítő erejű szén felhasználásának, mint a gőzgépek, majd belső égésű motorokfeltalálásának, a hirtelen jött energiabőségnek - amit a fosszilis energiahordozók biztosítottak vagy szerencsés geológiai véletlennek. " A kőszén megismerése és használatának kezdete az emberiség történetének múltjába nyúlik vissza. Vadász Elemér írta, hogy a kőszén anyagáról, képződéséről, keletkezéséről sokáig megoszlottak a vélemények. Az ókorban ismeretes bitumen (földi viasz, aszfalt) mellett Theophrastos (371-284) „anthrakes" néven megemlítette a kőszenet is azzal, hogy a „kőszénnek nevezett kövek meggyulladnak és égnek". Vadász Elemér úgy gondolta, hogy barnakőszénről lehet szó, amit Thráciából és Ligúriából ismerhettek. A középkorban „megszilárdult bitumennek vagy bitumennel átitatott agyagos kőzetnek tekintették" a kőszenet, és ásványi eredetűnek tartották. Agricola (Georg Bauer, 1494-1555) munkájában „fosszilis földes bitumen" néven szerepel a kőszén, barnaszén, földiszurok. Az altenburgi városi fizikus, Pillings 1674-ben megjelent könyvében szurokkőszén, lágy kőszén mellett megemlítette a kövesült fát (lignum fossile bituminosum). A 18. században a latin nyelvű iratok az ásvány- vagy kőszenet egyszer carbo fossilis seu subterraneus, máskor terra bitumenosa, vagy lapides ignem facile concipientes: azaz könnyen tüzet fogó kövek elnevezéssel illetik. Bán Imre véleménye szerint a Kárpátok hegykoszorújával határolt területen természetes kibúvásokban már emberemlékezet óta ismeretes a kőszén. A 18. században ismerték fel a kutatók a kőszén növényi eredetét. 1756-ban Lehmann használta először a „barnakőszén" megjelölést „barnafaszén" alakban. Az ásványi eredetű felfogást csak a 18. század végén szorította ki a növényi keletkezés, a szerves eredet gondolata. A kőszén földtani megismerésében a 19. század második felétől kiterjedő bányászati feltárások voltak jelentőséggel. India, Kis-Ázsia, Egyiptom arany, ezüst, réz, vas bányászata hajdan virágzó bányavárosokat, bánya- és kohómüveket hozott létre. Az európai Görögország bányászatának története az arany- és ezüstérceknek köszönhető. A rómaiak az akkor ismert világ minden részén bányászkodtak. Steierország, Karinthia - a rómaiak Noricumja - vasat adott, a Kárpátokban föld alatti bányaművelés folyt. Erdélyt a rómaiak aranybányászata után „Auraria Dacia" néven emlegették. Ebből a korból ezüst és sóbányászati emlékek is maradtak vissza. A Garam és a Vág völgyeiben a magyar honfoglalás előtt a kvádok bányászkodtak. A Rajna vidékén is arany- és ezüstbányászat folyt a római korban. A mai Belgium több helyén akadtak római vaskohók nyomára. Britannia bányáinak gazdagságáról több ókori író is megemlékezett. Németország területein is felvirágzott a bányászat (Rajna, Felső-Majna) és lassan behálózta Közép-Európát. Az újkori nemesfémbányászat hanyatlása a vases szénbányászat előretörését váltotta ki. A kőszén ismerete és használata Kínában mintegy háromezer éves múltra tekint vissza. Mandzsúriában i.e. 1330-1320 között már bányászták, és rézolvasztásra használták. Liu An i.e. 2. században „büdös faszén", „földes faszén" és „kőfaszén" néven említette, amit tüzelésre, sófőzésre használtak. Theophrastos i.e. 315-ben a kőszénnek a használatát említette a kovácsoknál és ércöntőknél. 29