Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

ségű, nehezen dolgozta meg. A telepképződési viszonyoktól függően a széntelep alsó padja, melyet csak egy vékony csuszamlós agyagszegély választ el a felsőpadtól, könnyen leválik s szintén akadályozta a gép működését. Az aláréselt szenet faékkel fogták fel, a gép elhaladtával (mely önmagát vontatta sodronykötéllel) lefejtették a szenet, amit vasékkel és bunkóval végeztek. A vetődés megakadályozta a gép egyenletes munkáját, s hamarosan kitűnt, hogy a teljes tömedékelés hiányában gazdaságosan nem alkalmazható. A gép végül is nem honosodott meg Etesen. A kísérlet azonban egy előnyösebb, új fejtésmód alkalmazására késztette a vállalatot, az egyszerű pillérfejtés helyett a teljes tömedékeléssel járó széles homlokú pásztafejtést (strébfejtés) alkalmazására tértek át.

9 Amália-aknánál a problémák 1907-ben kezdődtek. Ekkor ment össze a légakna alsó része, aminek következtében 130 métert újra kellett hajtani. 1911-ben kezdtek hozzá egy új 250 méteres légak- i na kihajtásához, amellyel 1912-re készültek el s eredményeként a bánya szellőzése megváltozott.

10 Az Amália-akna bányatelepének krónikus vízhiányát egy vízvezeték kiépítésével kívánták megoldani, amely a járványos betegségek csökkentését is célozta. Lemélyítettek egy 16 m mély, 3 m átmérőjű kutat, s benne 10 LE-s elektromos centrifugáiszivattyút helyeztek üzembe. A vizet a telep fölött épített víztartályba nyomták fel, a vezetékre 6 utcai kutat szereltek fel. 1914. január 9-én reggel 4 óra 15 perckor tűz támadt a vízi tárna szintjén, mely a felszíntől 24 m mélységre volt. Valószínűleg az aknakábel rövidzárlata miatt gyulladt meg a padozat. A keletkezett füstöt az akna behúzó légárama eleinte befelé vitte a II. szintre, ezért a csatlósok, akik a tűz helyét kutatni kezdték, alig tudtak kiszállni a felszínre. Amint kiértek, a lánggal égő tűz megfordította a légáramot és most a tűz az akna szelvényében az aknatorony magasságán túl csapott ki. Az üzemvezetőség úgy határozott, hogy megkísérli az akna földdel való betömedékelését, ami január 15-én kezdődött meg s 24-ig tartott. A

II. légaknán közben kimentettek 12 lovat, motorokat, gépalkatrészeket. Februárban a főaknai vastornyot leszerelték, helyére ideiglenes jelleggel fatornyot készítettek a mélyítés céljára. A teljes lemélyítéssel május elején készültek el, 253 m mélységet érve el. Közben többször az összetorlódott fák között ép ácsolatú üreget értek el úgy, hogy a 253 m-ből csak 172 métert kellett ácsolni, a többit csak javították. Május 7-én beindult a villamos szivattyú, 22-ére a gőzszivatytyú. Júniusban felszerelték az új aknatornyot és június 25-én a régi kasokkal megindult a szállítás. Júliusban a belső munkákat végezték 12 csoporttal, ennek során a II. légaknát kihúzóvá alakították, hogy a főaknai keresztvágatban a légajtókat a tervezett végnélküli kötélszállítás miatt elkerülhessék. A bánya további munkálatait megzavarta a mozgósítás, amely után minden üzemet beszüntetve a munkások javarészét áthelyezték a termelő bányákhoz és így csak a szükséges fenntartási munkákat végezték, valamint az időközben kihajtott új Etesi-tárói üzemet tartották fenn. (Amália-akna szomszédságában volt.) Az Etesi-akna 1914-ben még nem termelt, a tűz előtti termelés mennyiségét 1916ban érték el megint. Az aknai kazánház fűtéséhez a szenet az új táróból nyerték. Előkészületet tettek arra, hogy a végnélküli kötéllel a főakna alá szállítsák a szenet, s így a főkeresztvágat drága lószállítását megszüntethessék. Ezért erősebb vitlát szereltek fel, mely 1915-ben a főkeresztvágatban már működni kezdett. Amália-akna termeléséről először 1915-ben van adatunk számszerűen: 444 444 q, melyet a mélyereszke első szintjéről kiindulva a VII. ereszkéből termeltek. Ezért az ereszkét vízmentesítették és újraácsolták, elérve az ép pillért, abban haladtak tovább. Az etesi új táróüzemet ugyanekkor beszüntették, az ottani pillér lefejtése után

11 Amália-akna II. sz. siklójából és a VII. sz. ereszkéből kitermelt szenet a II. sikló egyes vágányú (fedükőzetben haladó) alapközléjén lovakkal szállították, majd áttértek a végnélküli kötélszállításra. Alapközlét kettős vágányra építették át, villamos világítást vezettek be. A pálya szinte csaknem vízszintes volt, ezért a pályán 10 teli és 10 üres csilléből álló vonatot állítottak üzembe Obach-féle kötélszorító lakatokkal. A 16 LE-s 330 Vos váltóáramú szállítógépet a mélyereszkében lévő fedükőzetben helyezték el, a kötél sebessége 75 cm/sec. volt. A légakna felső része 1926-ban újból megmozdult és az aknatorony megdőlt. 1928-ban 60 m hosszan ismét összement a légakna s ezzel elzáródott a levegő útja. Mivel a légakna újjáépítése költséges lett volna, ettől a társulat elállt. A berendezések egy részét azonban a főaknán keresztül sikerült még kimenteni. 1929-ben tömedékelték el a fő és légaknát, s ezzel az Amália-akna végleg be270