Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

A sínszálak végeit vaspánttal csavarozták össze, a talpfákhoz sínszögekkel rögzítették. A sínpár lefektetéséhez használt munkaeszköz a kalapács és a hosszúnyelű bunkó volt. A nyomtáv biztosításához vasmérőt használtak. A sínszálakat gyámrúddal, stangával szedték fel. A sínszögek gyári beszerzése mellett igénybe vették a nógrádmegyeri cigánykovácsok szakértelmét is „Baglyasalján a Sáralejtősakna külszíni rendező pálya mellett cigány kovácsok kézi erővel gyártották a sínszöget. Kétféle méretezésben készítették. Külön a vékonyabb, külön a vastagabb sín erősítéséhez. " Az SKB Rt. keskeny nyomtávú vasútja 790 mm, az ÉKI Rt. vasútja 630 mm, a NUEI Rt. vasútja pedig 760 mm nyomtávú volt. A csilléket deszkából vaspántokkal erősítve a bányai műhelyekben készítették különféle méretekben: 6,4 q, 7 q és 10 q szén befogadására. A csillekerekeket azonban különböző gyáraktól szerezték be. A facsilléket a tartósabb vascsillék váltották fel, azonban használatban voltak még az államosításkor is. 14 A munkahelyekről a csillések szállították kézi erővel a szénnel vagy meddővel telt csilléket a fővágatig. Onnan az üres csilléket a munkahelyekre tolták vissza. A munka nehézségét az okozta, hogy a legtöbb helyen sikló vezetett a fővonaltól a munkahelyre. Az új fejtési mód bevezetésével egyre hosszabb siklók, alapközlék, ereszkék érték el az elővájásokat. A siklókon, ereszkéken a szénszállítást kötélvontatással, vitlák segítségével oldották meg. Egy volt kapcsoló erről így emlékezett vissza: „Tizennégy éves koromban mentem a bányához dolgozni, mint takaronc. Egy év után a siklóba kerültem kapcsolónak. A siklóról kellett a tele csillét leengedni, az üresét meg a kötélről lekapcsolni. Mikor a tele csillét a siklóvágány végibe tettük, a kerékbe „staflit" (azaz fékszöget) tettünk. De volt még egy biztosíték is az ún. csillefogó. Olyan 2 m hosszú, csuklóvastagságú farúd. A végét bele tettük a tele vágány közepén ásott „punokba " (gödör). Mikor a 3 tele csille egybekapcsolva és a kötélhez kapcsolva, a brenzes (fölső kapcsoló) jelezte a sikló alatti kapcsolónak, hogy engedhetjük a csilléket. Kivettük a csillefogót a punokból, a staflit kilöktük a csillekerékből és már rántottunk is egyet a kötélen. A 3 tele csille súlya húzta föl a 3 üres csillét". A csillés munkáját is egy visszaemlékezés teszi életszerűvé: „Édesapámnak volt lova, elvittem otthonról az istrángot, nyaklót, amivel a ló húzta a kocsit. Én is a nyakamba akasztottam és úgy húztam a csillét a sikló a tetőre, a pajtásom meg tolta. Majd beleszakadtunk olyan nehéz volt. Vagy 150 m-re kellett fölhúzni, mivel ott ló nem járhatott, mert alacsony volt a vágat. Ott erőltettem meg a lábam, most is nyomorék vagyok. A szánasi bányából egy év múlva átjöttem Amália-aknára csillésnek. Nekem kellett a szenet meg a meddőt csillébe lapátolni, majd eltolni a munkahelytől. Egyszer nagyon megjártam. Leesett a csille a sínről, tele kővel. Föl akartam tenni, de biz meg sem tudtam a 7 q-ás csillét mozdítani. Elővettem az ulmából egy hosszú 4 m-es sínt és azzal emelgettem. Sikerült az emelés, de nem volt, aki segített volna elfordítani egy kicsit a csillét, hogy a kerék talpa rákerüljön a sínre. - Mi lesz már az üressel? Miért nem hozod? - kiabálták a vájárok. - Leesett a tele csille és nem bírom egyesül föltenni - szóltam a vájároknak. - Az anyád.... ha nem bírod föltenni, akkor menj hazai - kiáltotta az egyik vájár. Én sírva fakadtam. Éppen akkor jött oda Mottnig bányamester a mérnökkel. - Mi van Tóth? - kérdezték. - Már fölemeltem a sínnel, de nincs aki "rajbolja". - Mit csináltatok a csilléssel?Nem lesz „sikta" beírva csak Tóthnak - rivait a vájárokra Mottnig bányamester. "

15 A csillésnek a vontatásban a következő munkát kellett elvégeznie szintén a visszaemlékezés által hitelesítve: „Én gondoskodtam üres csillékről. Megraktam a csillét szénnel, amit a vájárok a "sturcra zajboroltak". Ha a munkahelyre sikló vezetett, ott már nagyobb elővigyázatva volt szükség a csillésnek. Mikor a tele csillét a siklóvágány végibe tettük a biztonságért a kerékbe „staflit" tettünk. A „hámfát" amit a tele csille leeresztésénél használtunk, nekünk kellett megcsinálni. „Olyan görbe keményfából, akácból faragtunk ki karvastagságúra. " A munkahelyről nem messze voltak az ún. „vexlik", azaz kitérők az üres és tele csillék tárolására. Innen lóvonat szállította a tele csilléket a az akna szintjéhez, viszont onnan meg az üres csilléket vontatták vissza a kitérőkhöz. A bányalovak részére az akna alsó szintje közelében alakították ki az istállót, ácsolt oldalakkal. 144