Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

Hat-tizenkét ló, néha több is szolgálta a vonóerőt. Minden lónak külön kocsisa volt, aki a vontatást végezte. A kocsis mellett volt egy vonatkísérő, a bányai szóhasználat szerint „konduktor", rendszerint fiatal gyerek. A csillék kapcsolásánál segítette a kocsis munkáját, illetve világított a ló előtt haladva, figyelve a biztonságos utat a lóvonathoz. „A ló előtt mentem és világítottam a „pixissel". Négyszögletesfémlámpa, három oldala üveg. Petróleum, kanóccal égett benne. A lámpával intettem a kocsisnak, ha baj volt, hogy állítsa meg a lovakat. " A bányákban megtalálhatók voltak az erőteljesebb és a gyengébb munkabírású lovak. Edzettségük szerint szabták meg nekik a normát, hogy mennyi tele csillét vontathatnak. Ugyanis a bányalovak megjegyezték saját normájukat és ha a kocsis több csillét akart velük húzatni, a ló megmakacsolta magát és nem indult meg. Ugyanis az elinduláskor megrándított kocsik összekoccanásának a hangja illetve a szügyére nehezedő nyomás alapján tudta saját normáját. A gyengébb lovaknak általában 6-8 csille volt a normája, az erősebb fizikumú lovaknál ez felment 10-12 csillére is. „Volt nálunk, Amália aknában egy „Infám " nevű ló. Ennek 10 csille volt a szabvány, mert nagyon erős ló volt, de ha már 11 csillét akasztottak össze, akkor addig nem ment tovább, míg le nem akasztották a tizenegyedik csillét. " Az elmondások szerint illemtudó bányalovak is voltak, akik rendreutasították a velük szemben fellépőket. „Volt egy „Burkus" nevű ló a bányában. Az olyan huncut volt, hogyha valaki köpött feléje, a Burkus megfogta a kabátját és csaknem kirázta belőle a vele viccelőt. " Az állandó belső bányai levegő, sötétség természetesen megviselte a lovakat. Előfordult, hogy egyik-másik elvesztette a szemevilágát a bányai munka során. Ezért a nagyobb ünnepek idején, pihentetés céljából kiszállították a bányából a lovakat. Évente egyszer pedig nagyobb vizsgálatra hozták ki a külszínre, ekkor történt a gyengébb lovak kiselejtezése is. A visszaemlékezések szerint ez az alkalom külön esemény volt a bányatelepeken. A felnőttek és a gyerekek kíváncsian nézték, amikor a „solni" megállt és az akna szájánál kinyílt a deszkabódé ajtaja s a lovak eszeveszett ugrándozással élvezték a szabad levegőt. A lovak öröme nem tartott sokáig, mert 2-3 nap múlva ismét visszaszállították őket a bányába. A beszállítás már nehezebben ment, ment a lovak megérezték, hogy ismét a föld alá kell szállniok. Előfordult, hogy egy-egy ló megmakacsolta magát és a biztatás dacára sem lépett az aknaházba. l6 Vigadi Virgil m.kir.állatorvos a Salgótarjánban és vidékén lévő kőszénbányákban foglalkoztatott lovak munka és életviszonyait vizsgálta meg és tette közzé eredményeit 1907-ben (azóta sem készült hasonló vizsgálat legnagyobb sajnálatunkra). 17 A gőz, az elektromos és robbanómotorok korában „szinte különösnek látszik (...) ha nem is kizárólag, de mégis igen nagy kiterjedésben lovakat vesznek igénybe" - írta tanulmányában. A kőszénbányák tárnáiban és aknáiban vontatási célokra ebben az időben kizárólag lovakat vette igénybe. „Ezek a bányalovak a föld mélyében többméternyire, illetve tárnákban többkilométernyire, a külvilágtól csaknem teljesen izoláltan, elrettentő higiéniai viszonyok közölt, - melyekről alább részletesen megfogok emlékezni, - kénytelenek éveken át dolgozni. " Úgy gondolom, nem érdektelen, hogy a bányalovak munkaköréről, a bányaviszonyok által a lovak életében mutatkozó jelenségeket az állatorvos személyes megfigyelései alapján közöljük. A bányalovak feladata a bányamunkások által kifejtett kőszenet és meddő kőzetet, szűk folyosókon, 8-12 egymáshoz kapcsolt, megrakott állapotban egyenként 11,5, illetve 14,5 q súlyú vassínen gördülő csilléket a tárna illetve az akna szájához kiszállítani. Ezt a terhet a „bányavíz által ellepett, süppedékes, hol pedig szilárd, de egyenetlenül hepehupás talajon sokszor magas hőfokú, páratelt bányalégkörben és hiányosan szellőztethető, nagyrészt olajmécsessel gyéren bevilágított helyen kénytelenek vonszolni (...) ilyen szolgálatra csakis szervi és alkati hibáktól mentes lovak képesek (...). A tárnalovak hasonlóan nehéz fizikai munkát végeztek, azonban a műszak alatt több ízben a csillékkel a szabad levegőre is kijutnak, másrészt a műszakon túl a külszínen épített istállókban kerültek elhelyezésre, előnyösebb viszonyok között éltek. Az aknalovak attól az időtől kezdve, hogy az aknába levitték őket, addig míg a bányaszolgálatra alkalmasak voltak, évente csak 1-2 jelentősebb ünnepnapot kivéve (karácsony, húsvét) összes idejüket a föld mélyében töltötték el. Egy bányaműszak alatt mindkét helyen - 10 órát jelentett, egy tárnaló 150-160, egy aknaló 90-110 tonnakilométert teljesített. 18 Vigadi megemlítette, „hogy megfigyeléseim tárgyát képező és a salgótarjáni kőszénbányaművek145