Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
ber hajtotta, ez vasúton ment, lejtaknán 12 méter volt a szén. Kicsi volt ez, olyan mint a csille, csak kisebb. 10-12 mázsa szén ment bele. Talicskával is hordták, én is használtam még, 12 taligával ment egy csillébe, olyaz az, mint a kubikos taliga. Lejtaknán egy ember tolta, egy meg húzta. A taligát még néhol használták most is. Volt a bányába szerencsétlenség is sok. Régen még olajos lámpát használtak, aztán jött a karbid lámpa. Az olajos lámpáknak piros lángja volt, nem akartuk elfogadni a karbid lámpát, de aztán megszoktuk. Sokfajta mécses volt, nem volt az mind egyforma, volt háromszögletű is. " „Szerszámok. Volt egy nagy kalapács, egy csákány, egy lapát, egy fúró, egy feszítőrúd, egy harapófogó, egy lámpa. Először olajlámpa volt, ennek is volt több formája, a karbidlámpa 1910 körüljárt. A szerszámokat, meg egyéb dolgokat nem magyarul nevezték, azt a magyarok is tőlünk tanulták. Lapát: saß; kalapács: mács; csákány- orajspic; feszítőrúd: stango; fúró: borér,- lámpa.- lámpa,- harapófogó: klisé (camge); vizesárok: vaszerzak-, csille: hunt; akna: shaet; aláhúzó: untercug; ácsolat: cimra,műszak: shikt; ereszke lejt: zing; sikló: bremsz,- feltörés: aufiruk; bánya: grübe; bányász: hajer; csillés: laufer; segédvájár: lerhajer; vájár: hajer; kitérő: vekszli. Taliga még volt mikor idekerültem, még később is láttam, olyan mint a kubikos taliga, egy ember tolta. Voltak urasági munkások is, ezek csillét toltak, belső munkán voltak. " (Mátraszele) Összesítve a barnakőszén medencében a következő szerszámokat használták: Csákány (spic): A szénjövesztésnél használták (egyengetés, réselés). A kettős vagy kéthegyű csákány nehezebb volt, mint az egyhegyü csákány. Az angol bányákban volt rendszeresítve: Universal rendszerű kéthegyű csákány 2,5 font súlyú, de volt 1 3/4 fontos is. Jó tulajdonsága, hogy a munkás a csekély dőlésű telepeknél réselés alkalmával a csákányt a két hegyéből eredő súlyegyenlőség folytán könnyebben tarthatta egyenletes lengő mozgásban. Nem elhanyagolható az sem, hogy kevesebb csákányt kellett hegyezés végett a kovácsműhelyekbe szállítani. A csákány nyelének végét vassal borították, ami a kopástól védte, s lehetővé tette a nagyobb erőkifej'tést. A csákány öntött acélból készült, mely révén szívós, vágása éles és kiadós. A csákány nyélhez való erősítése jó, mivel a nyéltokra ráhúzható. A nyéltok megerősítésénél felül a nyél végébe három vagy négy faéket is vertek. A csákány súlya 1135 g. A csákányokat és a később említendő csigafúrókat a sheffieldi The Hardy Patent Pick Co.L.T.D. cég szállította 1885-től. (Későbbiek folyamán magyar gyáraktól szerezték be a szerszámokat.) A csákány nyele az amerikai Hickory-tölgyfából készült, mert szívós, tartós és könnyen simára csiszolható volt. A nyél több csákányfejet is kiszolgált. Csigafúró, kézifúró (borér): Az SKB Rt. a Reska-féle csavarfúrókat használta az első időszakban. Átmérője 35 mm, hossza 1500 mm. Használatban volt egy ideig a Ratchel típusú kézifúró is. Vasék. Lapát (safli): A szén csillékbe pakolásának munkaeszköze. A Stanek-Reska prágai cég ásót és csákányt is szállított. A lapát 330 mm hosszú 1,5 kg, a 380 mm hosszú 1,8 kg súlyú volt. Kőzetfúró (stószfúró). Gyámrúd (feszítőrúd, stanga): Emelővasként használták. Fejsze (hakke): Az ácsolásnál használt fontos szerszáma a bányásznak. Fürész: Szintén az ácsolásnál használt szerszám, 1500 mm hosszú és 100-150 mm széles volt. Bányakalapács (hosszúnyelű bunkó, риска): A sínpárok lefektetésénél és az ácsolatok készítésénél használták. Vonóvas (tisztítóvas, porvonó, rangaszli): A fúrt lyuk tisztítására szolgált. Töltővessző (lódolófa): Robbantás előkészítésének az eszköze. Szorítófogó (harapófogó, klisé, cange): Gyutacsok (kapszli) végének leszorítására a gyújtózsinórra használták. Gyújtózsinór (cinder). Fojtás (lódung). Fékfa (hámófa): Farúd, a csillék emelésére, fékezésére. Fékvas (fiak): 300-400 mm hosszú, egyik végén meggörbített vasrúd. Drótkosár: A 19. század végéig használatos szénszállító eszköz, a táróból kézi erővel hozták ki a 138
