Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

6.2. A termelőképesség bővítését szolgáló fejlesztések, munkafázisok és munkaeszközök a szénmedencében A salgótarjáni medence művelési módszereit a különböző bányavidékekről - elsősorban a külföldi szén és ércbányákból - idetelepített mérnökök és bányamunkások gyakorlata és szakismerete, ezenkívül a mindenkor rendelkezésre álló technika lehetősége szabta meg. Ehhez járultak még a kedvezőtlen geológiai viszonyok, melyek megnehezítették a jó minőségű barnakőszén kitermelését. A szénmedence a táblás vetődések következtében számtalan mezőre osztható, amelyeket nagy vetők határoltak el és a nagy szintkülönbség folytán önálló bányaműveletet képeztek. A fedü és fekükőzetek nagy nyomást fejtettek ki. A fekükőzet duzzadó természetű volt, melynek következtében a fafelhasználás nagy, s a feltárások vezetése és tervezése nehézséget okozott a mérnököknek. Egy aknamező, mely sokszor minden irányban több kilométerre terjedt, a határvetők következtében legfeljebb 25 év élettartamú volt. Mivel az átlagos telepvastagság sem tette lehetővé, hogy egyegy akna a bányafenntartás lehetősége által megadott határokon belül évtizedeken keresztül maximálisan követelhető mennyiséget tudjon szállítani, a medencerészben vándorbányászat alakult ki. Egy-egy akna a nagy igénybevétel és a szerény szénvagyon miatt nem volt hosszú életű. A sors ironikus játéka, hogy egy üzem tapasztalatainak már a szomszédos üzem sem vehette hasznát, mert a szénmedence minden részén új meg új viszonyok tárultak fel. Nógrád megyében az egyes bányamezőket a helyi viszonyoknak megfelelően tárnák, aknák és lejtősaknák segítségével tárták fel és művelték le. Mint ismeretes a bányatelepítés, a kutatás során nyert adatok (a szén térbeli elhelyezkedése, kiterjedése, települése és minősége) alapján indult meg. A telepítés a következő műveletekből állt: 1. Feltárásokból, mely a meddő kőzetben történik, a szénhez való hozzájutás céljából. Ezt a munkát nyitóárokkal (külszíni fejtés), táróval, lejtős aknával és függőleges aknával végezhetik. A feltárás során készítik el a keresztvágatokat, fővonalakat, alapközléket (főszállítóvágatokat). 2. Elővájásból, a széntelepek fejtésre való előkészítéséből, melynek során csapás menti és dőlés menti vágatokat hajtanak ki a bányamezőnek fejtési mezőkre való osztása, a szállítás és szellőztetés biztosítása céljából. Fejtésre való előkészítés során a főszállító tárnából 250, illetve 150 m egymástóli távolságban kettős vágánnyal fölszerelt szállító, ezekkel „egyközűen" pedig légvezető feltöréseket vájnak ki. A szállító feltörések siklók gyanánt is szolgálnak. Ezek a siklók többnyire a „fekvet" dőlését követik és mindig a felső fejtésterület határáig hajtották ki. Átlagos hosszúságuk a szén településétől függően 350-400 m között változott. A siklóból egymástól 30 méter távolságban felülről lefelé sorrendben telepített és a „szénfekvet" tömegébe behatoló vajasokat készítenek. A horizontális fejtések egymással, a siklótól számított 50 m távolságban, „legfeltörésnek" nevezett vágatokkal kapcsolódnak össze, levegőellátás céljából. A feltörések a siklókkal „egyközüek". A siklóutakhoz tartozó szénterületeknek (pillérek) a horizontális vajasok és a légfeltörések által való felosztása olyan, hogy a fejtéspillérek hosszúsága 50, szélessége 30 métert ért el. A siklókat és feltöréseket a telep dőlését követve, (30-110 között változva) szénben hajtják ki. A szénnek lefejtése akkor kezdődik meg, mikor az előkészítés már annyira előrehaladt, hogy a szén tömegét kisebb pillérekre lehet felosztani. 3. A fejtés alatt azt a műveletet értjük, mely révén a hasznosítható ásvány, jelen esetben a szén tömegesen kitermelhető. A fejtési rendszerek kialakulását a telep dőlése és vastagsága befolyásolja. A fejtési - kitermelési - munkálatok igen régi idő óta alig változtak. A fejtési módok: omlasztásos pillérfejtés, haladó pásztafejtés, különféle pásztafejtések (tetőpásztafejtés, talppásztafejtés), kamrafejtés, frontfejtés. Az SKB Rt. egy 1873-as adat szerint kétféle „kivájási" módszert használt, az ún. rövid és hosszú oszlopokkal (cölöpökkel) mindkettőt „fékező művel, ritkán diagonal vonalakkal". Alig több mint egy évtized múlva a széntelepek fejtését a csapás irányú pillérfejtés jellemezte, melyet a salgótarjáni szénbányák üzemvezetősége így írt le: „A széntelep elérése után legelőször a csapás irányú alapközle, 120