Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

Az elmondottakból is következik, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a technikai változásokat, amelyek a bányászatban végbementek Nógrád megyében. A kezdetleges tárók talicskázó szénszállításról csilleszállításra tértek át és a lóvontatás után előbb gőz, majd villamos energiát használtak fel. A könnyebben feltárható, külszínről táróbányászattal művelhető széntelepeken kívül a mélyebben fekvő telepek lejtős és a technika fejlődésével függőleges aknával is feltárhatók lettek. A vállalkozó tőkésnek újabb és újabb bányák nyitására nyílt alkalma. A 19. század végén a bányászat gépesítése megindult Nógrádban a legerősebb társulatok bányáiban. Az elektromos energia mellett használni kezdték a sűrített levegővel működtetett fejtőkalapácsokat és fúrókalapácsokat. A századforduló után a hazai vállalatok a széntermelés emelkedése ellenére sem tudták fedezni a belső piaci igényeket, ezért a szénbehozatal növekedett. Oka az volt, hogy a magyarországi bányászat technikai fejlődése elmaradt a horizontális fejlődés üteme mögött. A nagy társaságok - a hatalmas kiterjedésű szénterületeket megszerző, centralizált vállalatokat magukba olvasztó társulatok - jelentősen elmaradtak a korszak technikai követelményeitől, bár igyekeztek azt követni. A tőkeerős, ezért legfejlettebb társulatok gépesítése (réselőgépek) ugyan megindult, de összetett okok miatt csak a külszíni szállításokra szorítkozott, és nem a termelés gépesítését szolgálta. Jellemző vonás volt a szénfogyasztó ipari vállalatok elszakadása a szénpiactól, mely azt eredményezte, hogy saját bányák nyitásával a piaci függőségtől megszabadulva érdektelenné váltak a technikai fejlődés-fejlesztés szorgalmazásában. A geológiai adottságokon kívül ezzel válik érthetővé a kolonizált, illetve a kétlaki, időszaki munkát vállalók két csoportjának a létrejötte és jellemző arányai a szénmedencében. A kolonizáltság állandóságot jelentett volna a kolóniákon élő bányászok számára, szemben az időszakosságot feltételező, térben és időben gyakran változó bányákkal szemben. A trianoni béke után új határok közé került Magyarországon a szénbányavállalatok egy része kiesett a konkurencia harcból, ez átrendeződést eredményezett a szénfronton. A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. és a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. döntő befolyása egyre erőteljesebben érvényesült a hazai szénpiac felosztásával, de a szénbányák kapacitását nem használták ki a vállalatok. Ugyan történtek lépések a termelőképességének bővítésére, de ezek elhanyagolható nagyságrendűek voltak. Az elektromosság előretörése a bányatechnikában megmaradt, de a földalatti szállítások fele változatlanul emberi erővel történt. A fejlődést a lóvontatással szemben a kötél, ill. láncszállítás előretörése jellemezte Nógrádban. Bekapcsolódtak a vállalatok a koksz és brikett gyártásába, elektrifikálásba - a gyenge minőségű szén hasznosítása érdekében - s ezzel az ipari felhasználás lehetőségeit bővítették. Erre a folyamatra volt élő példa a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., de hasonló szerepkört vállalt fel a Nagybátony-Újlaki Egyesült Iparművek Rt. is. A világháború előtt a bányászati kapacitás bővítése jótékonyan hatott a stagnáló szénbányászatra. Kutatások, bányanyitások, technikai fejlesztések mind ezt a célt szolgálták, különösen 1938 után a hadigazdálkodás szabályzói által megszabott keretben. A nógrádi bányák is 1945 júliusában kerültek állami irányítás alá. Megszűnt a szén szabadpiaci forgalma, az államosítások folyamata is elkezdődött. 1945. december 6-án megtörtént állami kezelésbevételt követte az 1946. január l-jén az államosítás. A szabad állami kutatás, feltárás és müvelés jogának szabályozása 1946-ban már egy másik történeti kutatás tárgyát, a szén mint energiahordozó jövőbeli szerepének problémáját vetítette elő. Úgy véljük, a barnakőszén viszonyokra továbbra is érvényes a több mint fél évszázada elhangzott megállapítása Róth Flórisnak, hogy „... rossz szén nincs, csak drága szén van". A technikai színvonal változásának szakaszai A kezdetektől - 1868-ig: A mai értelemben a bányaművelés legkezdetlegesebb időszaka. Domboldalak kibúvása mentén kiinduló tárónyitások, a széntelepek csapásirányát követték. A biztosítás nélkül hajtott tárókat 80-100 méter hosszan nyitották fel, a természetes légcsere érdekében. A munkafázisok mindegyike kézi erővel történt, a tárók szelvénye kézzel faragott, boltozatos volt. A levegőellátás javítása érdekében a későbbiekben egymással párhuzamosan hajtott tárókat telepítettek, s 118