Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
6. A SZÉNMEDENCE TECHNIKAI ÉS MŰSZAKI FEJLŐDÉSE Meggyőződésünk, hogy a szénbányászatban a tőkeerő és a terület geológiai sajátosságai szoros kapcsolatban vannak a fokozatosan tökéletesedő munkamódszerekkel, azaz a technikai felkészültség mind szellemi, mind fizikális lehetőségeivel. A bányászat fejlődésében nem hagyható figyelmen kívül a geológiai sajátosságokból is adódó munkamódszerek, a széntermelés munkamódszerein alakuló törvényszerűségek akár a nógrádi szénbányászat kisebb területegységein belül is. A technikai nehézségekre, a terület geológiai sajátosságaiból következő műszaki megoldásokra leginkább Gerő Nándor bányaigazgató sorai a legjellemzőbbek: „... éppen a mi szénbányászatunk, mely egyike a legrégebbike hazánknak, mintegy tükörképe a bányászati technika fejlődésének, mert itt romokban látható a múlt, alkalmazásban a legmodernebb vívmányok közül az a mely a mi helyi viszonyainknak épen megfelel. Látható ez a szállítógépeknél, kazánoknál, kötél és láncszállításoknál, buktató berendezéseknél, osztályozó készülékeknél, szóval a bányászati technika minden ágában. " ] A salgótarjáni szénmedence bányaüzemeinél lefejtés alatt lévő 30-40 cm-es, de még a nagyobb 70-80 cm-es széntelepvastagságok mellett is az évi 10-12 millió q széntermeléshez még ha a déli és keleti bányaműveiknél a napirenden lévő tömeges elmeddülésektől el is tekintünk, a legracionálisabb és legintenzívebb fejtési rendszer mellett, évente legalább 2-2 500 000 m 2 terület alól kellett a szenet leművelniük. Az ilyen nagyságú terület 4-500 kh. területnek felel meg, vagyis évente egy lényeges nagyságú birtoktest alól termelték ki a szenet. Következtethető ebből, hogy a nógrádi bányászat a legtipikusabb és egyedülállóan jellegzetes vándorbányászat. Amíg a megszokott szénbányászatnál évtizedekre, sőt évszázadokra történnek a tervezések és beruházások, addig a nógrádi vándorbányászatnál sajnos még egy évtized is túl hosszú időszak. Maximálisan rövid 4-6 év alatt újabb és újabb tárnákat, lejtősaknákat, siklókat, aknákat, egész új üzemeket kell megnyitni, hogy a széntermelést sok helyről összeszedve biztosíthassák. Az új üzemeknek a legrövidebb időszakban szükséges létesítésével együtt a kutatási, fúrási és feltárási munkák állandó szinten tartása volt a feladat. A vékony telepek, a vetődések, a zavart települések következménye lett a bányaüzemek nagy széttagoltsága. Nem túlzás azt állítani, hogy a nógrádi medencében a bányaüzemek szélső kiterjedése észak-déli és kelet-nyugati irányban még a 30-35 km-t is meghaladta. A széntelepek minimális vastagsága, továbbá a szénmedencében meglévő nagy vetődések és az ezekkel együtt járó nagy meddülések a termelés biztosítása céljából minél több támadási pontban való feltárást követeltek. A téli és nyári üzemi hónapok között kb. 100-150%-os termelési különbségek csak sok ponton történő szénfeltárással, majd a feltárt mezőknek a leggyorsabb lefejtésével kompenzálhatok. 6.1. A technikai fejlődés sajátosságai A fejlődés trendjére vonatkozóan következtetéseket vonhatunk le a termelés fejlődéséből, létszámából, a termelékenység adataiból, a bánya technikai adottságainak változásaiból, a technikai színvonal fejlődéséből, a gépesítés fokából és még sorolhatnánk a mutatókat. A tény azonban az, hogy az iparszerű vagy nagyüzemi szénbányászat megindulásától kezdődően a tőkebefektetések és a bővített újratermelés eredményeként az állóeszköz állomány értéke egyre növekedett (termelő és nem termelő állóeszközök). Az első fellendülések szénigényének kielégítése és a profit növelése a tőkéseket új bányák nyitására, a technika fejlődésével azok korszerűsítésére és gépesítésére késztették. Ezen kívül meg kellett teremteni a termelés személyi feltételeit is, melynek következtében nem termelő beruházások (lakótelepek, szociális, kulturális, kommunális) megvalósítását kellett szorgalmazniuk. 117
